Szűkebb kamatfolyosó - változatlan alapkamat

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa egy százalékponttal szűkíti a jegybanki egynapos betét- és hitelkamat közötti folyosót, az eddigi 3 százalékpontról 2 százalékpontra. A Monetáris Tanács nem változtatott a 9 százalékos alapkamaton.
Vágólapra másolva!

A jegybanki betét kamata 2002. szeptember 1-től az alapkamat mínusz egy százalékpontra, vagyis 8 százalékra emelkedik, míg az egynapos jegybanki hitelé az alapkamat plusz egy százalékpontra, vagyis 10 százalékra csökken, áll az MNB közleményében. Az irányadó jegybanki alapkamat szintjén nem változtatott a Monetáris Tanács, így ez 9,00 százalék maradt.

A Monetáris Tanács megítélése szerint változatlanul fennállnak azok a dezinflációt fékező tényezők, amelyekre a Tanács korábban felhívta a figyelmet. Az azóta napvilágot látott információk alapján megállapítható, hogy a versenyszektorban továbbra sem mérséklődött a bérinfláció és erőteljes az államháztartás keresleti hatása, áll a közleményben.

A dezinfláció folytatása és a gazdaság kiegyensúlyozott növekedésének megőrzése anticiklikus fiskális politikát tesz szükségessé, a jegybank szakemberei szerint. A Monetáris Tanács az elkövetkező időszakban fokozott figyelemmel fogja kísérni az inflációs kockázatot hordozó folyamatokat, ezen belül a fiskális politika és a háztartások keresletének alakulását. A kedvezőtlen folyamatok fennmaradása a monetáris kondíciók szigorítását teheti szükségessé a jövőben, figyelmeztet a közlemény.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat: