Erste Bank: 700 millió eurós tőkeemelés

Vágólapra másolva!
Az osztrák Erste Bank kedden bejelentette, hogy a kelet-európai terjeszkedésének finanszírozására 9,21 millió új részvényt bocsát ki. A hétfői 72,49 eurós tőzsdei záróáron ez 688 millió eurós tőkeemelést jelenthet a második legnagyobb osztrák banknál. Ezt elsősorban a cseh takarékpénztár, a Ceská Sporitelna maradék részvényeseinek kivásárlására fordítja.
Vágólapra másolva!

Az Erste Bank főrészvényese, az AVS közben 800 ezer Erste Bank-részvényt ajánl fel a tulajdon portfóliójából, az esetleges túljegyzés fedezésére. Az árazás július 11-én lesz. Az Erste Bank részvénye az idén 21 százalékkal drágult, mert nagy a bizakodás az osztrák pénzintézet terjeszkedése iránt elsősorban Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon. Az új kibocsátás ennek ellenére egy ideig kissé nyomhatja az Erste-részvény árát.

Az Erste Bank a múlt héten jelentette be, hogy megszerezte a nagyságra harmadik horvát bank, a Rijecka Banka 92,9 százalékát is. Az Erste Bank június elején jelezte először a tőkeemelést, akkor még csak 8 millió új részvényt ígért, a jelenlegi tőke mintegy 16 százalékát. Akkor azt mondták, hogy a tőkeemelésből befolyó összegből túlnyomórészt átveszik a Ceská Sporitelna cseh takarékpénztár azon részvényeit, amelyeket a legutóbbi átvételi ajánlat óta az Erste Bank főrészvényese, az AVS részesedés-kezelő takarékpénztár tart. Ez a csomag 49,5 millió részvény, körülbelül 615 millió euró értékben.

A többlépcsős tőkeemelés első lépése

Az Erste legutóbbi, májusi közgyűlése öt évre 15 millió részvényes tőkeemelést hagyott jóvá, és ennek most az első részét használják fel. Az Erste alaptőkéjét jelenleg 50,36 millió részvény teszi ki, az AVS az Erste alaptőkéjének 40,8 százalékát tartja, de mivel részt vesz a tőkeemelésben, része azután 40 százalék alá csökken.

Az Erste Bank csoport belső köréhez tartozó pénzintézetek az első negyedévben 204 millió euró működési profitot értek el, 42 százalékkal többet a tavalyi első negyedévinél. A növekedés jórészt a Ceská Sporitelnának köszönhető: ott a nettó profit 28 millió euró volt az első negyedévben, háromszor annyi, mint egy évvel korábban.

Az Erste Bank kedd délelőtt 72,38 euró volt a bécsi értéktőzsdén, 0,15 százalékkal olcsóbb a hétfői zárónál. Kedden 72,24 eurón nyitott. Ötvenkét héten belül a csúcsa 85,83 euró volt, május elején, a mélypontja 47,00 euró, tavaly október végén.

(MTI)

Ajánlat: