Többet isznak stressz miatt a britek

Vágólapra másolva!
Többet költenek a britek alkoholra, mint hat másik európai ország lakosai, egy új felmérés szerint. A Datamonitor kutatásából kiderül, hogy az Egyesült Királyságban a stresszel kapcsolatos alkoholvásárlás 20 százalékát teszi ki az összes vizsgált ország kiadásainak.
Vágólapra másolva!

A tanulmány szerint 2001-ben Nagy Britanniában 21 milliárd fontot (közel 8 ezermilliárd forintot!) költöttek stresszel kapcsolatos alkoholvásárlásra, míg Európa többi országában együttvéve ez 90 milliárd font volt.

A tanulmány kimutatta, hogy a legtöbb zugivó a munkája illetve a munkahelyére való ingázás okozta stressz miatt iszik. Ez a tény érdekes összefüggéseket mutat egy korábbi tanulmánnyal, amely szerint Nagy Britanniában 3 milliárd font veszteséget okoz évente a munkáltatóknak a dolgozók másnapossága, vagy alkohol, illetve kábítószer befolyása alatt végzett munkája. (Üzleti Negyed - 2002. június 27.)

A Datamonitor felmérésében 7 európai országban megkérdezett 500 fogyasztó 47,5 százaléka szenved a stressztől. A szesz után a legkapottabb stressz-oldó termék a készétel, ez után következnek a melegitalok és a személyes használati, illetve tisztálkodási eszközök. A stressz-kiadások Európában 1996 óta 14 milliárd fonttal nőttek, a tanulmány szerint. Az Egyesült királyságban minden fent említett termékre többet költenek, mint Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Hollandiában, Spanyolországban és Svédországban.

2006-ra az alkoholra fordított kiadások 94,8 milliárd fontra emelkednek, a Datamonitor prognózisa szerint.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Datamonitor

Korábban: