Egyre többen vesznek fel gépjármű-hitelt

Vágólapra másolva!
A tervezetthez viszonyítva jóval nagyobb ütemben növelték kihelyezéseiket a gépjármű-finanszírozó társaságok az év első felében - derül ki a Világgazdaság felméréséből. A lízingcégek a forintalapú konstrukciókat, a jegybanki kamatemelés ellenére nem drágítják.
Vágólapra másolva!

Az első félévben a gépjármű-finanszírozási piac a vártnál nagyobb arányban bővült - a lízingtársaságok a tervezettnél jóval több hitelt nyújtottak autóvásárlásokhoz, mint azt korábban tervezték. A három piacvezető társaság összesen 75 milliárd forint hitelt nyújtott, a megkötött szerződések száma pedig meghaladta az ötvenezret.

Gépjármű-finanszírozás 2001 első félévében:

Kihelyezett összeg

Új szerződések száma

K&H-lízingcsoport

27,0 milliárd forint

19 285

Merkantil Bank

30,0 milliárd forint

22 850

MKB-Euroleasing

16,5 milliárd forint

10 856

(forrás: Világgazdaság)

A jegybanki kamatemelések és az állampapír-piaci hozamok emelkedése a kölcsönök megdrágulásához vezethetnek, a finanszírozók szerint azonban ettől egyelőre nem kell tartani. A kemény piaci árverseny ugyanis a kamatokra is hatással van - bár, mint elmondták, hogy már nincs sok tartalék a rendszerben.

Az ügyfelek a devizaalapú hiteleket preferálják a forintalapúakkal szemben. Mint az a magyar hitelfelvevőknél jellemző (pl. lakáshitelpiac), az ügyfelek nincsenek tisztában a vállalat árfolyamkockázattal, egyedül a törlesztőrészlet nagysága játszik szerepet a választásnál (holott, ha például gyengül a forint, akkor jelentősen nőhet a fizetendő törlesztőrészlet nagysága).

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Kötelező 2002
(az Üzleti Negyed összeállítása - minden, amit a biztosításokról tudni lehet)

Korábban:

Átalakuló lízingpiac
(2001. december 19.)