Az Intel és az Apple sem menti meg az amerikai tőzsdéket

Vágólapra másolva!
Hiába reménykedtek az amerikai befektetők: a számítógépek iránti alacsony kereslet miatt a chipgyártó Intel és a számítógépeket készítő Apple is a várakozásoknál gyengébb gyorsjelentéseket közölt, így a számviteli botrányok nyomán borúlátó tőzsdei hangulat nem változik az Egyesült Államokban - írja a BBC.
Vágólapra másolva!

Az Intel kedd este közölte, hogy profitja a második negyedévben éves összevetésben 196 millió dollárral 446 millióra nőtt, ugyanakkor forgalma alig változott: továbbra is 6,3 milliárd dollár volt. Elemzők előzetesen 6,34 milliárdos forgalomra számítottak. További kedvezőtlen hír a vállalattal kapcsolatban, hogy a cég - amely eddig nem bocsátott el embereket az iparági válság miatt - bejelentette: megválik 4000 alkalmazottjától.

Az Apple gyorsjelentése is csalódást keltett a befektetők körében: a vállalat profitja éves összehasonlításban felére csökkent, így 32 millió dollár volt a második negyedévben. A forgalom is 1,43 milliárd dollárosra mérséklődött az egy évvel korábbi 1,48 milliárdról.

Bár a vállalatok által közölt eredmények összhangban voltak saját előzetes várakozásaikkal, a piac kedvezőtlenül fogadta a bejelentéseket: mindkét cég papírjainak árfolyama csökkent a New York-i tőzsdezárás utáni kereskedésben. Szakértők korábban abban reménykedtek, hogy a két cég várakozásoknál kedvezőbb eredménye esetleg megfordíthatja a könyvelési botrányok miatt bizalmatlanná vált befektetői hangulatot.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat: