Szárnyát szegte a csirkeágazat

Vágólapra másolva!
A tej-, sertés- és gabonaágazat mögé felsorakozni látszik a baromfiipar is, mármint ami a piaci nehézségeket illeti. A Baromfi Terméktanács felmérései szerint az idén - csak az első négy hónapban - négymilliárd forint veszteséget halmoztak fel a feldolgozók a nyomott árak miatt. Ezek csak a fogyasztók érdekeit szolgálják: ma ötödével olcsóbb a csirkecomb, mint egy éve volt. Az ágazat félmilliárd forint állami támogatást kér, valamint exportlehetőségei időbeni meghosszabbítását.
Vágólapra másolva!

Ahogy piaci - viszonylagos túltermelési - válságban van a tej-, a sertéságazat, úgy került tavaly október óta egyre nehezebb helyzetbe a baromfiipar, illetve a termelők. Az ok igen sokrétű, de csaknem mindegyik az Európai Unióból eredeztethető. Földi Péter, a terméktanács titkára a Magyar Hírlap elmondta - tavalyhoz képest az EU-ban fokozotosan telítődött a piac: egyrészt a thai, a brazil fagyasztott csirke olcsón, vámtechnikai trükkel csupán 10 százalékkal került be az unióba, megszűntek azok az olaszországi szárnyas-járványok, amelyek miatt nagyobb piaci űr támadt, tavaly világszinten olcsó volt a takarmány, ami növelte az állattenyésztési kedvet, s ezzel a húskínálatot. Lanyhult az élelmiszerbotrányok miatt a biztonságosabb piacokról származó - így a magyar - húsok iránti kereslet is. Az európai piacokon ezzel párhuzamosan lettek egyre nyomottabbak az árak, nem véletlen, hogy az EU 40 euróról 44 euróra növelte az exporttámogatást tonnánként.

A belpiac sem segített, mivel a húsárakat meghatározó sertés sem produkált olyan exportot, mint várták. Belföldön ötödével esett a sertéshús ára, s ezt - mint mindig - követte a csirke, pulyka ára is. Erre a folyamatra tett rá egy lapáttal a tél végi "kínai csirke” botránya, amely igazi fogyasztás- csökkenést nem okozott, viszont tartósan lenyomta az árakat. Azóta is csupán 390-400 forintot kell adni egy kiló csirkecombért, amely tavaly júniusban még 490 forintba került. Földi Péter adatai szerint a csontos csirkemell egy éve 810, ma 760, a filézett pulykamell 2001-ben 1150, most 940 forintba kerül.

Ennek csak a fogyasztó örülhet, a termelőknek és feldolgozóknak egyáltalán nincs kedvük nevetni. A termelők ez évben átlagosan az önköltségi szintet kapják meg a felvásárlási árban, amely ma kilónként 176,8 forint az I. osztályú állatért. Az önköltség 180 forint körül alakul, így az állami támogatásnak köszönhető, hogy a termelők nem veszteséget termelnek. Ez persze az átlagos hatékonysággal gazdálkodókra igaz - jegyzi meg a titkár.

A feldolgozók számára viszont egyértelműen rossz ez az év: ágazati szinten az első négy hónapban 4 milliárd forint veszteség halmozódott fel, igaz, ebből 1,6 milliárddal a Bábolna Rt. a felelős.

A piaci egyensúlyért az ágazat is tett valamit: önkorlátozás mellett döntöttek, igaz, az első félévben így is 1 százalékkal több csirkét vágtak, mint egy évvel korábban, de mára csökkent a termelés.

A terméktanács javaslatot is küldött az agrártárcának, sőt Németh Imre miniszter tárgyalt is az érintettekkel. Reménykeltő ígéretek azonban nem hangoztak el: arra az 550 millió forintos többlettámogatásra nincs keret, amelyet a csirkések kértek. Arra sincs lehetőség, hogy 175-ről 170 forintra csökkentsék a támogatás feltételéül szabott limitárat. Arról a másik kérésről viszont még nincs döntés, amely lehetővé tenné, hogy október 20-a után is igényelhető legyen exporttámogatás az EU-n kívüli országokba.

(Magyar Hírlap)