Tovább nőtt a Lucent vesztesége

Vágólapra másolva!
Az amerikai Lucent Technologies távközlési berendezés-gyártó kedden bejelenttette, hogy az idei második negyedévben továbbra is veszteséget szenvedett el, és újabb hétezer ember elbocsátására készül. Ez volt a kilencedik egymást követő veszteséges három hónapja a cégnek. Az eredményt a távközlési vállalatok gyenge keresletével indokolta a Lucent.
Vágólapra másolva!

A Lucent negyedéves nettó vesztesége 7,91 milliárd dollár volt, a tavalyi második negyedévi 3,24 milliárd dolláros hiány után. Egyszeri tételek nélkül a veszteség csökkent: egy részvényre 16 cent volt, a tavalyi második negyedévi 39 cent helyett.

Június végén még 53 ezren dolgoztak a cégnél, ezt a tervek szerint az év végéig 15 százalékkal csökkentik. Az elbocsátásokon kívül további ezer állást számolnak fel természetes fogyás, illetve tevékenységek kiszervezése és eladása révén. A tavaly kezdett átszervezés költségeire 808 millió dollár egyszeri tételt számoltak el a második negyedévre, amely a Lucent üzleti évében a harmadik negyedév volt. Az átszervezésből még az idén 700 millió dollár megtakarítás származik.

A társaság bevétele a júniussal zárult negyedévben 2,95 milliárd dollár volt az egy évvel korábbi 5,37 milliárd helyett. Az első negyedévhez képest kisebb, 16 százalékos volt a visszaesés.

A Lucent Technologies részvényeinek árfolyama hétfőn 2,10 dolláron zárt a New York-i értéktőzsdén, 10 centtel drágábban a pénteki záróárnál.

(MTI)

Ajánlat:

Lucent

Korábban: