Túlkínálat a dinnyepiacon

Vágólapra másolva!
A dinnyepiacot jelenleg túlkínálat jellemzi a nyár eleji aszály miatt - mondta Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Terméktanács ügyvezető igazgatója. A szakember szerint elképzelhető, hogy augusztusban már hiánycikk lesz a dinnye.
Vágólapra másolva!

Az öntözött területekről származó dinnyeszállítmányok a tervezettnél korábban, kényszerből leszüretelt dinnyével együtt kerültek piacra - mondta az ügyvezető igazgató. Hozzátette: az egy hete tartó túlkínálat miatt a jelenlegi felvásárlási árak csupán felét érik el a tavalyi kilogrammonkénti 30-40 forintnak.

Mártonffy Béla szerint bizonytalan, hogy az öntözetlen dinnyeföldekről az elkövetkező hetekben mekkora termést lehet szüretelni, ezért augusztusban elképzelhető egy rövidebb ideig tartó dinnyehiány is.

(MTI)

Korábban:

Több lesz idén a dinnye
(2002. június 26.)