A GKM legfeljebb 5,5 százalékos inflációra számít idén 

Vágólapra másolva!
Decemberben az egy évre visszatekintő infláció 5,2-5,5 százalék között lesz, az átlagos infláció pedig idén 5,3-5,5 százalék körül, a jelenlegi piaci előrejelzéseknél valamivel kedvezőbben alakul majd - áll a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) előrejelzésében. A minisztérium prognózisa szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) idei inflációs célkitűzése várhatóan teljesül.
Vágólapra másolva!

Az összesítés szerint 2002 első felében lassult, de az áprilisi töréstől eltekintve folytatódott a 2001 nyarán elkezdődött dezinflációs trend, a 12 havi fogyasztói árindex májusig 5,6 százalékra csökkent, majd júniusban 4,8 százalékra esett.

A dezinfláció ütemének mérséklődését jelzi az árváltozások tartós komponensét megragadó maginflációs mutató alakulása. A KSH által számított 12 havi maginfláció májusban és júniusban összesen csupán 0,3 százalékponttal, 5,7 százalékra csökkent, miközben a teljes fogyasztói árindex 1,3 százalékponttal esett.

Az elmúlt időszak dezinflációjának egyik meghatározó tényezője az élelmiszerárak emelkedésének lassulása volt. Az élelmiszerárak éves áremelkedése a 2001 júniusi 18,1 százalékról az idén májusig 6,9 százalékra mérséklődött, majd júniusban - az egy havi 1,4 százalékos árcsökkenés eredményeként - 4,2 százalékra esett. Az árindex júniusi jelentős csökkenése az idényáras élelmiszerek jelentős olcsóbbodásának köszönhető.

A feldolgozott élelmiszerek áralakulására a nyers élelmiszerek közül elsősorban a hús- és a gabonafélék gyakorolnak érdemi hatást. E termékkörben idén nem várható sokkszerű áremelkedés. A hústermékek körében meghatározó sertéshús-piacon továbbra is nyomott felvásárlási árakra lehet számítani az elhúzódó túlkínálat miatt, míg a búzapiacon a környező országokban jellemző alacsony piaci árakra tekintettel belföldön is csak mérsékelt áremelkedés várható - írja a jelentés.

A mezőgazdasági termelői árak kedvező alakulása nem jelez inflációs veszélyt. Kockázati tényezőként kell figyelembe venni a jelenlegi száraz időjárást, melynek folytatódása esetén rossz kukoricatermés a takarmányárak emelkedését idézheti elő. Ennek a fogyasztói árakra gyakorolt esetleges negatív hatása csak a jövő év első felében jelentkezne.

Az év hátralévő részében a tartós fogyasztási cikkek további mérsékelt ütemű árcsökkenését valószínűsíti a tárca, az év végére 2,1-2,5 százalékos negatív éves árindexre számít ebben a termékkörben.

A háztartási energiaárak 12 havi emelkedése az év első felében meghaladta az átlagot, az év hátralévő részében azonban - a vezetékes gázár-emelés elmaradásának köszönhetően - várhatóan lényegesen mérséklődni fog. Decemberre csupán 3,3-3,7 százalékos 12 havi árindexre számít a tárca ebben a termékkörben.

Az üzemanyag-árak 12 havi árindexe továbbra is negatív, ez azonban kizárólag a tavaly második félévi árcsökkenés bázishatásának eredménye. Az üzemanyag-árak 2001 decembere óta 5,4 százalékkal emelkedtek. Az üzemanyagok jövedéki adójának július 1-jétől végrehajtott emelése a motorbenzin árát átlagosan további mintegy 6 százalékkal, a gázolajét pedig mintegy 3 százalékkal emelte. Ez önmagában mintegy 0,2-0,3 százalékponttal emeli az év végi fogyasztói árindexet.

Mindezek alapján a GKM úgy véli, hogy az év hátralévő részében nem várható további érdemi inflációcsökkenés. A tárca várakozása szerint a következő hónapokban a 12 havi fogyasztói árindex a jelenlegihez hasonló, 5 százalék alatti szinten marad, az utolsó negyedévben azonban határozottan emelkedni fog.

(MTI)

Ajánlat:

GKM