Óriási eredményjavulás a Sony-nál

Vágólapra másolva!
A japán Sony csütörtökön bejelentette, hogy nettó profitja 57, 2 milliárd jen - mintegy 492 millió dollár - volt a június 30-ával végződő negyedévben, ami egy részvényre vetítve 62,23 jen. A tavalyi év második negyedévében még 30,1 milliárd jenes veszteséget szenvedett el a cég. A vállalat eladásai 5,4 százalékkal nőttek, és 1,72 trillió jent tett ki, ami negyedéves rekordnak számít - írja a Bloomberg hírügynökség.
Vágólapra másolva!

A Sony részlegei közül a mozifilmek forgalmazását végző divízió 9,3 milliárd jenes működési nyereséget ért el, szemben az egy évvel korábbi 2,7 milliárd jenes veszteséggel. A nyereség leginkább a Pókember című film sikerének köszönhető, amely alig három nap alatt érte el a 100 millió dolláros bevételt, és június végéig összesen 675 millió dollárt termelt.

A vállalat-csoport játékrészlege az áprilistól júniusig tartó időszakban 2,6 milliárd jen működési profitot termelt, míg az első negyedévben még 10,3 milliárd jen veszteséget szenvedett el a divízió. Az első pénzügyi negyedévben a leszállított PlayStation játékkonzolok száma 250 ezerrel nőtt a negyedévben, és elérte 4,59 milliót.

A társaság szórakoztató-elektronikai részlege pénzügyi évének első negyedévében 49, 1 milliárd jenes működési eredményt ért el, szemben a tavalyi év hasonló időszakában elért 1,5 milliárd jenhez képest.

A Sony egyébként 3,8 százalékkal 7,7 trillió jenre csökkentette az idei évre vonatkozó forgalom-várakozásait elsősorban a jen gyengülésétől való félelmek miatt. A társaság ugyanakkor nem módosította az idei nettó profitra vonatkozó várakozásait, így az továbbra is 150 milliárd jen maradt.

A Sony részvényeinek árfolyama január 1-je óta 11 százalékkal esett vissza, míg a nagy rivális koreai Samsung papírjainak értéke 24 százalékkal nőtt ebben az időszakban.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Sony