Integrált takarékszövetkezetek: javuló mérlegfőösszeg

Vágólapra másolva!
Az év végére mintegy 630-650 milliárd forintos mérlegfőösszeggel számolnak az integrált takarékszövetkezetek - jelentette ki csütörtökön Szőke András, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnök-ügyvezetője. Szőke tájékoztatása szerint az első hat hónapot követően 570, 8 milliárd forint volt a mérlegfőösszeg. Ez104,8 milliárd forinttal, vagyis 22,5 százalékkal  haladta meg a múlt év hasonló időszakáét.
Vágólapra másolva!

Az integrált takarékszövetkezetek első hat hónapi mérlegfőösszeggének növekedését jelentős részben a lakossági betétállomány növekedése adta. Ez a piaci szegmens ugyanis 12 hónap alatt 94,8 milliárd forinttal, 28,8 százalékkal emelkedett. A betétállomány az elmúlt egy év során több mint 100 milliárd forinttal, csaknem 25 százalékkal emelkedett, megközelítve az 510 milliárd forintot

Az integrált takarékszövetkezetek eszköztételei között az elmúlt egy évben is az ügyfélkövetelések növekedése volt a legnagyobb. A bruttó hitelállomány közel 43 milliárd forinttal, azaz 20,3 százalékkal növekedett. Így június 30-án meghaladta a 253 milliárd forintot.

Szőke hangsúlyozta, hogy az integrált takarékszövetkezetek saját tőkéje 38,5 milliárd forintot tett ki június 30-án, ami 5,8 milliárd forinttal, azaz 17,7 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál. Jelenleg a 166 taggal rendelkező integrációban az egy takarékszövetkezetre jutó átlagos saját tőke 232 millió forint. Így a takarékszövetkezetek várhatóan megfelelnek majd annak az EU-s követelménynek, hogy egymillió eurós alaptőkével kell rendelkezniük.

Az elnök szerint az integrált takarékszövetkezetek továbbra is a kistérségi szerepvállalásra alapozzák stratégiájukat. Ezért itt kívánnak meghatározó pénzügyi szolgáltató szerephez jutni.

(MTI)