Már két év után is választható lehet az eva

2002.08.16. 10:54

A vállalkozói érdekképviseletek és a kormány csütörtöki egyeztetésének egyik legfontosabb eredménye, hogy a kezdő vállalkozások már két év eltelte után áttérhetnek az egyszerűsített vállalkozási adóra (eva). László Csaba pénzügyminiszter szerint a legfontosabb kérdés továbbra is az, hogy az eva vonatkozhat-e a Kft.-kre is - írja pénteki számában a Népszabadság.

Az egyeztetésen Medgyessy Péter miniszterelnök elmondta, hogy a 2003. január 1-jétől életbe lépő egyszerűsített vállalkozási adó az első évben várhatóan terheket ró majd a költségvetésre, de az adózási morált javító hatása miatt hosszabb távon többletbevétel származhat a bevezetéséből.

Az érdekképviseletek kijelentették, hogy örömmel fogadják az evát, ugyanakkor hangoztatták, hogy például a bruttó 10 millió forintos bevétel követelménye miatt a hazai vállalkozások mintegy fele elesik a kedvezményes adózási lehetőségtől. A vállalkozók szerint problémát jelent az is, hogy a kezdő vállalkozások nem választhatják az evát, ezért - mint mondták - tisztázni kell, hogy mit értünk kezdő vállalkozás alatt.

László Csaba pénzügyminiszter, a vállalkozói javaslatokat elfogadhatónak tartotta, és szerinte lehetőség van arra, hogy a kezdő vállalkozások már működésük második éve után áttérhessenek az evára.

A pénzügyi tárca vezetője szerint a legfontosabb kérdés az, hogy a korlátolt felelősségű társaságok is választhatják -e a kedvezményes adófajtát. Jelenleg a Kft.-knek kettős könyvelést kell alkalmazniuk, de ebben az esetben az EU nem engedélyezi a kedvezményes adózást, mert az így támogatásnak számít. A miniszter elmondta, hogy ennek ellenére várhatóan a korlátolt felelősségű társaságok is választhatják majd az evát, de speciális adminisztrációs szabályok vonatkoznak majd rájuk.

A házipénztárakkal kapcsolatban László Csaba elmondta, hogy azokban azért vannak nagy összegek, mert a kényszervállalkozók nem veszik ki osztalékként a nyereségüket. Ezek az összegek sokszor csak papíron léteznek, mert a vállalkozók olyan dolgokra költik el a pénzt, amelyeket nem tudnak költségként elszámolni. Ezért a pénzügyminiszter elfogadhatónak tartja, hogy a házipénztárakban tartott összegeket egy kedvezményes, 20 százalékos adókulccsal három részletben szabadíthatnák fel - írja a Népszabadság.

(Üzleti Negyed)

Korábban:

A kiskereskedők egy része nem választhatja az eva-t 
(2002. július 25.)

Az ígéreteknek megfelelő lesz az eva 
(2002. július 11.)

Áfamentességgel járhat az eva 
(2002. július 9.)

A vállalkozók 10 százeléka szerint blöff az eva 
(2002. július 1.)