Nagyobb költekezésbe kezdett a lakosság

2002.08.05. 8:16

A lakosság költekezési hajlandóságának, azaz eladósodásának gyors növekedését jelzik a júliusi áruhitelezési adatok. Az erre szakosodó bankok 50-70 százalékkal több áruhitelt nyújtottak, mint tavaly ilyenkor. Közben az áruhitelek tavaly óta szemernyit sem lettek olcsóbbak, a kölcsönöket - akciók nélkül - többnyire 40 százalék közeli hiteldíj terheli.

Tavaly is kiemelkedő hónap volt a július, de ebben az évben annál is 70 százalékkal több hitelt helyeztünk ki - nyilatkozták a Magyar Hírlapnak a Magyar Cetelemnél. A Budapest Bank áruhitelezői 50 százalékos növekményről beszélnek, igen elégedett az Electro Worldben dolgozó Beneficial Rt., a Credigennél pedig - az előző évhez képest - legalább 20 százalékos többletet hozó hónapként könyvelték el a júliust.

Az áruhitelezők számára nem meglepő, hogy nyár derekán megélénkül a vásárlási, s ezzel együtt az eladósodási kedv, de az idei roham nagyobb volt a vártnál. Úgy látszik a korábbinál jóval több családban döntöttek a fogyasztási cikkek mellett a veszünk vagy nyaralunk dilemmában.

A július havi új hitelkihelyezések összértéke a három piacvezető pénzintézetnél összesen 5-6 milliárd forint közé tehető. A váratlan üzleti fellendülést többen azzal magyarázzák, hogy felbátorították a fogyasztókat az államkasszából érkező és várható jövedelemkiegészítések. Az év hátralevő részére is élénk forgalomban bíznak a cégek.

A jelek szerint nincs visszatartó ereje a hitelek magas terhének, pedig 2001. április óta lényegében azonos, 35 százaléknál magasabb szinten áll az úgynevezett Teljes Hiteldíjmutató (THM), amely a kölcsönök összes terhét (kamatot és kezelési költséget) tartalmazza. A Cetelem szabványos hiteleit 35-37 százalékos, a Credigen 36-37, a Budapest Bank 38 százalék körüli, a Beneficial Rt. pedig 36-39 százalékos THM-en nyújtja. A kölcsönök csak az akciókban olcsóbbak, akkor a hiteldíj valamivel 30 százalék alá süllyedhet.

Bár a verseny nagy az áruhitelpiacon is, ez mégsem vezet olyan kamateséshez, mint amilyen az ingatlanhitelezésnél tapasztalható. Az áruhitelezők egybehangzó állítása szerint ezt a magas kockázatok akadályozzák meg. A rossz adósokat tartalmazó, úgynevezett feketelistát például az online kapcsolat, illetve a lekérdezés lassúsága miatt a néhány másodperces áruhitel-bírálatoknál nem tudják használni. Hasznos viszont például a lopott személyi igazolványokat tartalmazó adatbázishoz való hozzáférés, bár újabban inkább a hamis munkáltatói és jövedelemigazolások okoznak fejtörést.

"Folyamatosan tökéletesítjük a hitelbírálati és adósságkezelési rendszerünket, ezért a kockázatos kihelyezések - összes hitelre vetített - aránya is csökkent" - mondta Lendvai János, a négy éve működő és ma piacvezetőnek számító Cetelem vezérigazgatója. Az arány közelebb van az 5 százalékhoz, mint a 10-hez- derült ki, bár pontos számot nem közölt. A vezérigazgató állítása szerint naponta 3000-3500 hitelkérelmet elbíráló banknak az előszűrésben már nagy segítséget ad a meglévő ügyfélállomány révén a csalásokról és rossz adósokról kialakított saját adatbázis. A Cetelem elégedett az üzletmenettel, szerinte az év egészében 50 százalékkal több, összesen mintegy 27 milliárd forintot folyósítanak majd, részben a ma már a forgalom 25 százalékát adó Aura hitelkártya révén.

Nagy ugrásra készül a piacon a második helyet elfoglaló Budapest Bank (BB) áruhitelező részlege is - tudta meg a Magyar Hírlap Juhász Szabolcs értékesítési vezetőtől. Mivel az áruhitelpiac egyes szakvélemények szerint csak 15 százalékkal bővül a jövőben, a BB a növekedéshez saját ügyfélkörére támaszkodna. Tervei szerint személyre szóló és a szabványosnál valamivel kedvezőbb hitelajánlatot tesz, főképpen a kedvező hitelmúlttal rendelkezőknek.

A BB-vezető szerint - hasonló gyakorlat alapján - a bankrendszer összes adósának múltját tartalmazó Kreditbüro létesítésével az áruhitelek átlagos hiteldíja is csökkenhetne. A visszatérő ügyfeleknek kulcsszerepük van az áruhitelezők növekedésében - tartja Petrilla György, a BB-vel közel azonos piaci helyet elfoglaló Credigen vezetője. Szerinte a hitelkártyával szemben még van egy kis idegenkedés, de komoly reményeket fűznek a személyi hitelek növeléséhez. A piac feltörekvő cégei közé tartozó Beneficial február óta több ezer ügyfelet hitelezett több százmillió forinttal - nyilatkozta Török Béla vezérigazgató. A piaci kilátások szerinte is kedvezőek, s lehetőséget látott a személyi kölcsönök folyósításának mielőbbi elindítására.

Papp Emília

(Magyar Hírlap)

Ajánlat:

Hitelkereső - az Üzleti Negyed szolgáltatása

Korábban:

Hetvenezren megbízhatatlan adósok
(2002. július 12.)