Növelheti költségvetését a ZTE

2002.08.26. 10:00

Komoly összeget szerezhet a ZTE akkor is, ha nem jutna be a Bajnokok Ligájába (BL), ehhez azonban mindenképpen tovább kellene jutnia az NK Zagreb ellen. Ez esetben a klub akár meg is duplázhatja költségvetését - írja a Világgazdaság.

Az Európai Labdarugó Szövetség (UEFA) szabályzata szerint a zalaegerszegi klubot a selejtezők második fordulóját követő kiesése esetén már 150 ezer svájci frank illeti meg, továbbá az addig lejátszott mérkőzésekért plusz 80 ezer frankot kasszírozhat. A BL-be kerülés meghiúsulása esetén, de az UEFA-kupában vett legálabb két sikeres fordulóval akár 100 millió forintot is kereshet a csapat.

Ahhoz azonban, hogy az idénre 625 millió forintos kiadást tervező ZTE megduplázza költségvetését, a következő selejtezőkörben a világ egyik legnívósabb és legdrágább játékosait felvonultató klubját, a Manchester Unitedot is búcsúztatnia kellene. Így a csoportmérkőzések eredményeitől függetlenül minimum 4 millió frankot, azaz több mint 600 millió forintot keresne a "világverő" zalaegerszegi együttes. Az összeget győzelmenként további 500 ezer, döntetlen mérkőzésenként pedig 250 ezer frankkal fejelhetné meg.  

Gazdasági hátterét tekintve sincs ugyanis könnyű helyzetben a ZTE. Míg az NK Zagreb a magyar bajnokhoz képest csak kétszeres, 1,2 milliárd forint értékű költségvetéssel gazdálkodik, a világ leggazdagabb klubjaként nyilvántartott Manchester United mögött 184,8 millió eurós háttér áll. A teljes magyar professzionális bajnokság 5 milliárd forintos költségvetése is mindössze a tizedét alkotja az angol csapaténak.

(Üzleti Negyed)

Korábban:

Pénzügyekben az angol foci a bajnok
(2002. június 28.)