Többet keresünk - többet fogyasztunk

Vágólapra másolva!
A GKI Gazdaságkutató Rt.-nek a K&H Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint idén a világgazdasági feltételek a korábban vártnál kedvezőtlenebbek és bizonytalanabbak. A magyar gazdaság dekonjunktúrából való kilábalása lassú, és egyensúlyromlás kíséri. Gyorsan emelkedik viszont a lakosság jövedelme és így fogyasztása is. Az infláció júniusban átmenetileg 5 százalék alá csökkent, de a második félévben várhatóan emelkedni fog.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államokból kiindult legújabb tőzsdeválság, az EU-országok gyenge üzleti várakozásai a korábban reméltnél rosszabb világgazdasági környezetet nyújtanak a magyar gazdaság számára.

A hazai ipari termelés az év első öt hónapjában gyakorlatilag stagnált, ezen belül májusban több mint 2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Az ipari export valamelyest nőtt, de májusban ugyancsak mérséklődött, a belföldi értékesítés pedig szinte minden hónapban elmaradt a tavalyitól. Változatlan gyorsasággal (öt hónap alatt több mint 25 százalékkal) emelkedik az építőipar teljesítménye, és a május végi rendelésállomány is több mint 20 százalékkal volt nagyobb a tavalyinál. Ugyancsak gyors fejlődés várható a kereskedelemben, a távközlésben és az ingatlan-szektorban.

A köz- lassan utolérheti a versenyszférát

A választási évet a lakossági jövedelmek gyors növekedése jellemzi. Az első öt hónapban a bruttó keresetek a versenyszférában 14,5 százalékkal, a költségvetésiben 29 százalékkal emelkedtek, a reálkeresetek pedig átlagosan több mint 11 százalékkal nőttek. Az őszi közalkalmazotti keresetemelés következtében év egészében is hasonló ütem várható. A nyugdíjak reálértéke a 19 ezer forintos egyszeri kiegészítést is figyelembe véve mintegy 13 százalékkal javul. A munkanélküliségi ráta ősz óta tapasztalható romlása megállt, az év során azonban inkább romlás valószínű. Az infláció júniusban - részben egyszeri tényezők hatására - 5 százalék alá csökkent, a második félévben azonban - többek között a benzin jövedéki adójának emelése, a gyorsan bővülő kereslet hatására - némi emelkedés valószínű.

Óriási államháztartási hiány várható

Az államháztartásban egyszerre kell eleget tenni a korábbi kormány eredeti, illetve a választások előtt és után hozott pótlólagos kiadásnövelő döntéseinek és az új kormány vállalásainak. A GKI előrejelzése szerint az EU módszertanát közelítő módon számított államháztartási hiány 2002-ben a GDP 6,5 százaléka lesz.

A külkereskedelem bővülése elmarad a tavalyitól, de a kivitel növekedési üteme továbbra is gyorsabb a behozatalénál. Ez elsősorban a dekonjunktúra elhúzódásának, az üzleti beruházások csökkenésének a következménye. Az év során az import gyorsuló növekedése valószínű. A külkereskedelmi mérleg hiánya május végéig 400 millió euróval kisebb, a folyó fizetési mérlegé viszont 800 millió euróval nagyobb volt a tavalyi első öt havinál. Az év egészében az áruforgalmi mérleg hiánya kb. 5 milliárd euróra, a folyó fizetési mérleg deficitje pedig mintegy 2,5 milliárd euróra (a GDP 3,8 százalékára) nő. A májusig összesen mintegy 0,4 milliárd eurós működőtőke-beáramlás messze nem fedezi a folyó fizetési mérleg öt havi hiányát.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Makro
(Az Üzleti Negyed rovata)

GKI

Korábban:

Mégis teljesülhet az inflációs cél
(2002. július 19.)