Charter repülőgépjárat Budapest-Szeged-Dubrovnik útvonalon

Vágólapra másolva!
Charter repülőgépjárat közlekedik augusztus 10-től szombatonként a Budapest-Szeged-Dubrovnik útvonalon a szegedi repülőtérről - az új légi járatról kedden Szegeden tartottak sajtótájékoztatót az érintett társaságok képviselői.
Vágólapra másolva!

A sajtótájékoztatón elhangzott: a 19 személyes - legfeljebb 16, legkevesebb 10 utast szállító - kisgép a Ferihegy 1. repülőtérről indul reggel 7.30 órakor. A szegedi repülőtéren egy óra múlva száll le, és az útlevélkezelést követően 9 órakor indul tovább Dubrovnikba, ahová 11 órakor érkezik meg. Vissza 12 órakor indul, majd szegedi leszállás után 15.30 órakor érkezik Budapestre.

A tervek szerint az idén szeptember közepéig közlekedik a járat, a jövő évben viszont már az idegenforgalmi főszezon kezdetétől szállítja az utasokat a horvát tengerpart közkedvelt városába.

A szegedi repülőtér vezetője, Podolcsák András elmondta: ahhoz, hogy Szeged bekapcsolódhasson az útvonalba, meg kellett kapniuk a kereskedelmi repülőtér minősítést. Ennek feltétele volt a nemzetközi szabványoknak megfelelő üzemanyagtöltő állomás kialakítása; a kutat és a kiszolgáló egységet a repülőteret üzemeltető Szegedi Repülő Egyesület saját beruházásban, 4,5 millió forintos költséggel építtette meg.

A retúr utazás ára Budapestről 75 ezer forint, szegedi indulással pedig 59.900.

A szegedi repülőtéren az 1960-as évekig volt belföldi utasforgalom, amelyet - Podolcsák András szavai szerint - politikai döntéssel megszüntettek. Kilenc évvel ezelőtt két nemzetközi járat indításával próbálkoztak, de a Jugoszláviát sújtó embargó miatt visszaesett az üzletemberek érdeklődése, és a gépek csak néhány hónapig közlekedtek. A repülőtér vezetője egy helyi felmérésre hivatkozva közölte, hogy nagy az igény a térségben a nemzetközi légi közlekedés iránt.

(MTI)