Deutsche Telekom: jogos volt a túlfizetés

Vágólapra másolva!
A Deutsche Telekom (DT) egy hétfői közleményében azt közölte, hogy jogilag nem támadható meg a felsővezetés és a nemrég távozott vezető, Ron Sommer extrafizetése. A szakszervezetek és a részvényesek korábban azt kifogásolták, hogy a katasztrofális eredmények ellenére is több millió eurót tesz zsebre a DT igazgatósága.
Vágólapra másolva!

A német telekommunikációs óriáscég ezzel arra a keresetre reagált amelyet két ügyvéd nyújtott be részvényesek képviseletében. Az ügyvédek - Martin Binz és Martin Sorg - azt állítják, hogy a részvényeseket a cég májusban megtartott éves közgyűlésén félreinformálták a vezetők egymilliárd eurós részvény-elővásárlási opciójának következményeivel kapcsolatban.

A beadvány szerint a felsővezetésnek fenntartott elővásárlási jog túl alacsony árat tartalmaz, így a DT menedzsmentje hatalmas profithoz juthat - amit ráadásul még tovább is növelhet a piac talpraállásával.

Németországban meglehetősen kényes téma a felsővezetők fizetése, ugyanis az iparilag fejlett országok közül itt a legalacsonyabbak a bérkülönbségek a vezetők és az alkalmazottak között. A Deutsche Telekomnál akkor tört ki a botrány, amikor idén kiderült, hogy az igazgatóság tagjai 89 százalékos béremelést szavaztak meg maguknak 2001-ben. Az ügynek akkora visszhangja keletkezett, hogy az igazgatótanács kénytelen volt lemondani a részvényopciójáról, ami 17,5 millió eurós megtakarítást jelentett a DT-nek.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat: