Vágólapra másolva!
Az egy főre jutó élelmiszer-fogyasztás az 1990-es évek elejei visszaesést követően 1996-tól újra növekedésnek indult, s 2000-ben 715,1 kilogramm volt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) felmérésből.
Vágólapra másolva!

Az "Élelmiszermérlegek és tápanyagfogyasztás 1970-2000" című kiadvány szerint az egy főre jutó húsfogyasztás 2000-ben az 1999. évi 61,5 kilogrammról 71,7 kilogrammra növekedett. A 16,6 százalékos emelkedés a baromfihús-fogyasztás megugrásának köszönhető, míg a húsfogyasztáson belül tovább csökkent a sertéshús aránya.

A KSH kiadványa szerint 2000-ben az egy főre eső 15,6 kilogrammos tojásfogyasztás stagnált az előző évhez képest, miközben az egy főre vetített tejfogyasztás 6,1 százalékos növekedést mutatott, s elérte a 163,7 kilogrammot.

40 kiló zsírt eszünk egy évben

Az egy főre jutó zsiradékfogyasztás az 1999. évi 34,8 kilogrammról 2000-re 39,7-re emelkedett, ezen belül az élettanilag kedvezőbb növényi zsiradékok fogyasztása a tárgyévben a zsiradékfogyasztás 46,1 százalékát jelentette.

Az egy főre jutó liszt- és rizsfogyasztás 2000-ben 4,2 százalékkal növekedett, miközben a burgonyafogyasztás 5,8 százalékkal csökkent, s egy főre esően 65,2 kilogramm volt. A cukor- és a mézfogyasztás 12,1 százalékkal csökkent: e termékek esetében az egy főre jutó fogyasztás tavalyelőtt 34,3 kilogramm volt.

Az ezredfordulón az egy főre jutó zöldség- és gyümölcsfogyasztás az előző évhez képest 35,1 százalékkal nőtt, s 222 kilogramm volt: ezen belül fele-fele arányban részesedik a két növénycsoport.

Évente 146 üveg sört döntünk le

A KSH szerint az egy főre jutó szeszfogyasztás abszolút literben mérve 2000-ben összességében nem változott, ezen belül azonban a borfogyasztás 30,7 literről 28,8 literre csökkent, a sörfogyasztás viszont az évek óta tartó mérséklődést követően 5,3 százalékkal, 72,9 literre nőtt. A tápanyagfogyasztás, amely a korábbi évekhez képest 5,9 százalékkal nőtt, 2000-ben 13.520 kilojoule volt.

(MTI)

Ajánlat:

KSH