Megrendült a bizalom a PSZÁF elnökével szemben

Vágólapra másolva!
Megrendült a bizalom Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnökével szemben, amit László Csaba pénzügyminiszter egy közelmúltban lezajlott beszélgetésen közölt az érintettel - mondta Máté Dániel, a Pénzügyminisztérium (PM) szóvivője csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Máté Dániel a nyilvánosságra került információkat megerősítve elmondta: több pénzintézettől érkezett olyan jelzés, hogy a felügyelet nem egyenlő mércével mér, illetve rója ki a bírságokat.

Ugyanakkor a bejelentések megbírságolt bankoktól érkeztek, így azt a Pénzügyminisztérium nem veheti készpénznek - tette hozzá Máté Dániel. Hozzátette: László Csaba megvizsgálja, hogy van-e valóságtartalma a bejelentéseknek, s ennek eredményétől függően dönt arról, hogy milyen lépéseket kezdeményez.

(MTI)

Korábban:

PSZÁF-levél az MFB elnökének
(2002. augusztus 9.)