Csökkent a fogyasztók bizalma az Egyesült Államokban

Vágólapra másolva!
Az amerikai fogyasztók bizakodása tavaly november óta a legalacsonyabb értéket mutatja, derül ki a Michigani Egyetem mutatójából. Az index augusztus első felében azért csökkent, mert az amerikai fogyasztók bizonytalanabbnak ítélték meg a távolabbi gazdasági kilátásokat, mint júliusban.
Vágólapra másolva!

A Michigani Egyetem havonta kétszer kiadott fogyasztói bizalmi indexe pénteken 87,9 pont volt augusztus első felére - ez a legalacsonyabb értéke a november óta. Egész júliusra 88,1 pont volt a mutató. Az elemzők 88,3 pontot vártak augusztus első feléről.

A piacon nagy figyelemmel kísérik a fogyasztói bizalmi indexet, mert következtetéseket próbálnak levonni belőle a lakossági fogyasztásra, amely az amerikai GDP kétharmadát teszi ki. Tavasz óta, elsősorban a tőzsdezuhanás, a vállalati botrányok és más, gyengülő adatok hatására, fokozatosan csökkent a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban, habár a fogyasztás maga viszonylag jól tartotta magát. Azonban valóban nem bíztató jel, hogy az amerikaiak újabban óvakodnak a nagyobb beruházásoktól, amint az új lakásépítések ugyancsak pénteken ismertetett adatai bizonyítják: az új lakóingatlanok építése júliusban már második hónapja csökkent a tavalyi azonos hónapokhoz képest, az építési engedélyek kiadása is visszaesett, jelezve az irányt és a jövőre nézve irányt.

(MTI)

Ajánlat:

Michigani Egyetem