Magyarország a 29. leggazdagabb ország

2002.08.26. 13:27

Magyarország a világ 29. leggazdagabb országának számít a Világbank frissen kiadott tanulmánya szerint. A szűkebb régiónkból csupán Csehország és Szlovénia jár előttünk, a többiek viszont jócskán lemaradnak. Az élmezőnyhöz képest hátrányunk ugyanakkor igencsak jelentős, az Egyesült Államok például csaknem háromszor gazdagabb nálunk.

Előkelő helyen áll Magyarország a Világbank szerdán kiadott, a földgolyó 133 országát felsoroló fejlettségi rangsorán - írta csütörtöki számában a Világgazdaság. A lap által ismertetett, a nemzetközi pénzügyi szervezet 2003-as fejlődési jelentésébe tartozó tanulmány szerint a tavalyi adatok alapján hazánk a világ 29. leggazdagabb országának számít: az egy főre jutó, vásárlóerő-paritáson számolt magyar GNI (Gross National Income - bruttó nemzeti jövedelem) 2001-ben 12570 dollárt tett ki.

Az adat nem véletlenül tér el jelentősen az egy főre jutó GDP-től (2001: 5095 dollár/fő), a GNI a bank metodikája szerint ugyanis a GDP és a külföldi forrásokból származó nettó jövedelem összegének felel meg. A Világbank által közölt érték ráadásul vásárlóerő-paritáson számolt, azaz kiszűri a nemzeti valuta alul-, illetve felülértékeltségéből (a forintnál az előbbi) származó torzítást. Emiatt egyébként az egy főre jutó GNI jóval pontosabban mutatja egy-egy ország valós életszínvonalát, mint az egy főre jutó GDP.

A magyar teljesítmény figyelemre méltó, a 12570 dolláros érték ugyanis nemcsak a világban, de a kelet-közép-európai régióban is előkelő pozíciót biztosít hazánknak. A Világgazdaság hasábjain olvasható lista tanúsága szerint szűkebb térségünkben csak Csehország (14550 dollár) és Szlovénia (18160 dollár) előz meg minket, a többiek viszont jelentős lemaradásban vannak. Ukrajnában például az egy főre jutó, vásárlóerő-paritáson számolt GNI 4150 dollárra rúgott tavaly, Romániában 6980, Horvátországban 8440, Szlovákiában pedig 11610 dollárra.

A lista élmezőnyétől ugyanakkor tetemes a lemaradásunk. Az éllovas Egyesült Államokban 34870 dollárt tett ki tavaly az egy főre jutó GNI, a második helyezett Svájcban 31320, a bronzérmes Norvégiában pedig 30440 dollárt. Előttünk van valamennyi európai uniós ország is: a legközelebb Portugália és Görögország áll a maga 17270, illetve 17860 dolláros értékével. Ugyancsak előttünk található négy ázsiai ország: Dél-Korea, Kuvait, Szingapúr és Japán.

A világ leggazdagabb országai (dollár/fő)

2000 2001
Rangsor - Ország - GNI/fő - GNI/fő PPP* - GNI/fő PPP*
1. USA 34100 34100 34870
2. Svájc 38140 30450 31320
3. Norvégia 34530 29630 30440
4. Belgium 24540 27470 28210
5. Dánia 32280 27250 27950
24. Szlovénia 10050 17310 18160
28. Csehország 5250 13780 14550
29. Magyarország 4710 11990 12570
30. Szlovákia 3700 11040 11610

*Vásárlóerő-paritáson
Forrás: Világbank, Világgazdaság

A magyar adat ugyanakkor három egyéb érdekességet is mutat. Egyrészt meglepően nagy a vásárlóerő-paritás nélküli, illetve a vásárlóerő-paritáson számolt GNI közötti különbség: míg előbbi 4800 dollárt tett ki tavaly, utóbbi - mint láttuk - 12570 dollárt. Ez azt mutatja, hogy a forint továbbra is rendkívül alulértékelt. Érdekes az is, hogy az egy főre jutó GDP 5095 dolláros értéke meghaladja a vásárlóerő-paritás nélküli GNI 4800 dolláros értékét: ez azt jelenti, hogy Magyarországról több tőke áramlik ki, mint amennyi bejön.

Végezetül nem elhanyagolható érdekesség, hogy míg a magyar GDP tavaly 3,8 százalékkal nőtt, az egy főre jutó, vásárlóerő-paritáson számolt GNI 4,84 (2000: 11990 dollár), a vásárlóerő-paritás nélküli GNI viszont mindössze 1,91 százalékkal emelkedett (2000: 4710 dollár). Ez azt mutatja, hogy a tavalyi évben párhuzamosan jelentkezett a forint felértékelődése, illetve Magyarország nettó tőkepozíciójának jelentős romlása.

(Magyar Hírlap)

Ajánlat:

Világbank