Vágólapra másolva!
A csődbe jutott amerikai energia-kereskedő cég, az Enron váratlanul eladásra kínálja fel vagyontárgyait, köztük kulcsfontosságú gáz, és elektromos vezetékeket. Az értékesítéssel gyakorlatilag semmi nem marad a vállalatból, így az egyenértékű a felszámolással - írja a BBC.
Vágólapra másolva!

A teljes belső átszervezés alatt álló Enronról iparági szakértők úgy vélték, hogy új cégként folytatja működését, és elsősorban az alapszintű energia-szolgáltatásokra, illetve a csővezetékek üzemeltetésére korlátozza tevékenységét.

A mostani hirtelen változást szakértők szerint az magyarázza, hogy a cég hitelezői egyre hevesebben követelik vissza kinnlevőségeiket. Az Enron tavaly decemberi csődje után egyébként nem csak a hitelezők, de a társaság több ezer alkalmazottja is elveszítette részvényekben lévő megtakarításait.

Stephen Cooper, a cég új vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy az Enron egyetlen lehetősége most az, hogy minél több készpénzt teremtsen elő a cég vagyontárgyaiból, és így a hitelezők felé ki tudja egyenlíteni adósságait. Cooper korábban azthangoztatta, hogy ezek a vagyontárgyak többet érnek, amennyiben egy működő vállalat részeiként értékesítik, mintsem darabokban adják el azokat. Most azonban mégis ez utóbbira tesznek kísérletet.

A tervezett eladásoknak várhatóan csak a hitelezők örülnek, ugyanis az intézkedések minden bizonnyal a dolgozói létszám csökkentését vonják maguk után. Cooper szerint egyébként az új - 12 ezer fősre csökkentett - Enron 2003-ban akár 1,3 milliárd dolláros adózás előtti profitot érhet el. A vezérigazgató elmondta, hogy az ajánlatokat novemberig várják, és hozzátette, hogy áron alul semmiképpen sem válnának meg az eszközöktől.

(Üzleti Negyed)