Szennyezés-kereskedelem a környezetért

"Két ajánlat 150-ért! Mi az árfolyam? Eladok 54 egységet 27-ért. Veszek! Eladok!" - ezek a részvénypiaci brókerektől megszokottnak mondható felkiáltások egy Manhattan belvárosában kiépített teremben hangzanak el nap, mint nap. Az "emission trading" kap itt helyet.

A manhattani terem brókerei (jobbára férfiak és fiatalok, de öltözetük kicsit sem hasonlít a brókerektől megszokott Armani és Calvin Klein öltönyökre: itt farmer és khaki ing a divat) szokatlan termékkel üzletelnek: szennyezéssel. Vagy pontosabban: a szennyezőanyagok, üvegházgázok kibocsátási jogával, kéndioxiddal, nitrogén-oxiddal és a népszerű illékony, organikus összetételű szennyezőanyagokkal.

Már az 1970-es évek elejétől folyik szennyezőanyag-kereskedelem kormányzati segédlettel, háttérrel. Az elmúlt pár évben azonban (a kiotói jegyzőkönyv 1997-es megszületése óta) egyre nagyobb üzletnek tűnik a kibocsátási joggal való kereskedelem, egyre több pénzzel.

A kibocsátott káros gázokkal kereskednek

- Az ET (Emission Trading), azaz a kereskedelem a csökkentési egységekkel, nemcsak országon belül, hanem nemzetközi szinten is folyik. Például az orosz fél 6 százalékos csökkentést vállalt a kiotói jegyzőkönyvben, az elmaradott gazdaság miatt ez 40 százalék lett az 1990-es szinthez képest. A "fel nem használt" 34 százalék orosz ún. "forró levegő", amit az Egyesült Államok adott áron megvásárolhat, és így azt betudhatja saját csökkentésének. Az árat az határozza meg, hogy a vásárló országnak, jelen példánkban az Egyesült Államoknak, mennyibe kerülne ugyanennyi csökkentés kivitelezése. Ennek -implicite - környezetszennyező hatása van. "Forró levegő" A civil szervezetek azt nevezik "forró levegőnek", ami így is, úgy is csökkentésnek számít. Ennek megvétele és saját csökkentésként kezelése növeli az üvegházhatást, hiszen ez által nem kell végrehajtania az adott "vevő" országnak az előírt csökkentések egy részét.

Az egyik legjobb példa erre az amerikai (a Kongresszus által, még a 90-es évek elején felállított) "ha felülmúlod vásárolj" - szisztéma. Az Amerikai Környezetvédelmi Iroda (AKI) az Egyesült Államok 200 legnagyobb erőművének jogot ad arra, hogy minden évben meghatározott mennyiségű kéndioxidot bocsássanak az atmoszférába. Az AKI emellett kötelezi az erőműveket egy meghatározott technikai rendszer kiépítésére, mely segítségével követhető lesz a kibocsátott kéndioxid mennyisége. Az engedélyezett kibocsátási mennyiség évente csökken.

A vállalatok viszont minden évben változó mennyiségű kéndioxidot bocsátanak ki. Ha egy vállalat túllépte az engedélyezett mennyiséget, akkor a következő lehetőségek közül választhat: felszerelhet tisztítóberendezéseket (ez igen költséges, bár a Földnek és az atmoszférának ez válna leginkább hasznára), választhat kisebb "energiatartalmú" hordozókat (ugyancsak profitcsökkenéssel járna), vagy leállhat a termeléssel, ha már "kibocsátotta lehetőségeit". Alternatívaként viszont ott a lehetőség: megvásárolni egy vállalat még "fel nem használt" kibocsátási egységeit. Az üzlettel vásárló pénzt spórol, aki pedig eladott az pénzt keres - mindenki boldog.

Kereskedéssel csökkentik a kéndioxid-kibocsátást

A kibocsátható kéndioxid-mennyiség limitálásával az AKI implicite megindította az "emission trading-et", vagyis a károsanyag-kereskedelmet. Természetesen a vállalatok is érdekeltek valamilyen szinten a károsanyag-kibocsátás csökkentésében, de e "jó szándék" kizárólag a profitnövelés érdekében valósulhat meg, és csakis a legolcsóbban. Egy évtizede - megfigyelők szerint - a vállalatok láthatóan érdekeltek lettek abban is, hogy a "szükségesnél" komolyabb modernizálást hajtsanak végre, ugyanis így a "felesleget" eladhatják.

Az Egyesült Államok kéndioxid-kibocsátásának változása:

1980	17,3 millió tonna
1990	15,7 millió tonna
2000	11,2 millió tonna
2010	8,95 millió tonna

Levonható tehát a konklúzió, hogy a fenti folyamat eredményként, miközben a gazdaság növekedett, a kéndioxid kibocsátás gyakorlatilag az 1980-ban kibocsátott mennyiség felére csökkent, ráadásul a lehető legolcsóbban. Az ár: az iparágnak évi egymilliárd dollárjába kerül a csökkentés, míg az AKI által "kiszámolt" nyereség 2010-re évi 50 milliárd dollár (a gyakori betegségek és a korai halálozások számának csökkenésével).

A széndioxid az igaz probléma

Már a riói kongresszuson (1992) ismertették az IPCC (független szakértőkből álló nemzetközi tudóstársaság) kutatásának eredményét: 50-70 százalékkal kell csökkenteni a káros anyag kibocsátását az elkövetkező 15-20 évben, másképpen a környezetkárosodás orvosolhatatlan lesz. A kiotói (1997) kongresszus komoly áttörést eredményezett, hiszen a résztvevő országoknak sikerült megállapodniuk a csökkentések országonkénti százalékos arányaiban. Átlagosan 5,2 százalékot vállaltak az országok a folyamat megállításához szükséges 50-70 százalék helyett. Az Egyesült Államok 7, az Európai Unió 8, Magyarország 6 százalékos csökkentésére tett ígéretet.

A széndioxid-kibocsátás esetében is létezik "emission-trading", egyelőre csak nemzetközi szinten. Ez azonban nemhogy csökkentené a károsanyag-kibocsátást, hanem egyenesen növeli, hiszen (a fenti, orosz-amerikai példánál maradva) Az orosz fél csökkentése külső körülmények eredménye, az mindenképpen megtörténik. Az amerikai csökkentés így azonban nem történik meg. A kereskedelem lehetősége így lehetőséget ad az amerikai, kanadai, ausztrál félnek, hogy vállalt csökkentését ne teljesítse.

Sőt, a növekvő energiaszükséglet miatt az Egyesült Államok széndioxid-kibocsátása az előrejelzések szerint 2010-ben 34 százalékkal lesz nagyobb, mint 1990-ben, 2020-ban pedig 51 százalékkal haladja meg az 1990-ben tapasztalt mértéket.

Répássy Balázs

(Üzleti Negyed)

Korábban:

Megindult a kereskedés a káros gázokkal
(2002. április 10.)

Az EU is csatlakozik Kiotóhoz
(2002. március 5.)