Vágólapra másolva!
Két nagy brit dohánygyár keresetét elutasítva érvényben hagyta keddi előzetes végzésével az EU bírósága azt tavalyi uniós jogszabályt, amely 2003-tól megtiltja a cigarettagyártóknak, hogy egyes termékeiket "light" és "mild" (könnyű, illetve enyhe) jelzőkkel lássák el. Az indoklás szerint az ilyen megjelölések törvénybe ütköző módon keltik azt a benyomást, hogy egyes dohányáruk kevésbé károsak, mint mások.
Vágólapra másolva!

Az uniós jogszabály ellen az Imperial Tobacco (IT) és a British American Tobacco (BAT) emelt kifogást a luxemburgi székhelyű bíróság előtt, azzal az érvvel, hogy a betiltott jelzők az adott cigaretta-márkanevek részei, és így a tilalom a szellemi tulajdonhoz fűződő jogokat sérti. Ugyanis orvosilag bizonyított, hogy az így készített termékek nem kevésbé rákkeltőek, mint nem light társaik.

Az EU rendelkezése értelmében 2003. szeptember 30. után a gyártók nem használhatják a "light" és a "mild" jelzőket, emellett a dohányzás egészségügyi veszélyeire figyelmeztető felhívást is nagyobb területen, és erőteljesebb megfogalmazásban kell feltüntetniük a csomagoláson. A jogszabály értelmében egyes márkaneveket is meg kell változtatni; a Philip Morris Co. például nem használhatja a Marlboro Lights, az RJR pedig a Camel Lights termékneveket. A tiltás a Milde Sorte márkát is érinti.

Az EU nem először csap össze a dohányiparral. Két éve a luxemburgi uniós bíróság még a gyártóknak adott igazat, amikor a szabad versennyel ellentétesnek mondta ki és megsemmisítette a dohányreklámok uniós tilalmát. Az unió erre reagálva indította el új dohányzásellenes kampányát, amelynek része a vitatott jelzők használatának tilalma is - írta a Dow Jones.

(Üzleti Negyed - MTI)

Ajánlat:

BAT

Korábban:

Drágább lett a cigaretta
(2002. augusztus 15.)