Munkavállalók: elfogadhatatlan a 3 százalékos béremelés

Vágólapra másolva!
Bruttó háromszázalékos béremelést javasolt a jövő évre a kormány az érdekegyeztető tanács ülésén. A szakszervezeti oldal nem hajlandó tárgyalni a javaslatról és csak a jövő évi költségvetési, adó- és járulékszabályok és a feltételezett infláció ismeretében formál majd véleményt.
Vágólapra másolva!

A kedvezőbb adószabályok révén 3 százalékos bruttó keresetemelés is a kívánt mértékben javíthatja jövőre a reálbér-pozíciót - mondta László Csaba pénzügyminiszter az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) hétfői ülésén. A szakszervezetek és a munkavállalók képviselői elvileg egyetértettek azzal, hogy minél alacsonyabb bruttó keresetnöveléssel érjék el a reálbéremelést, de csak a konkrét adatok alapján nyilvánítanak majd véleményt - írja a Népszabadság.

László Csaba elmondta: napokon belül közlik a partnerekkel a konkrét költségvetési, adó- és járulék-elképzeléseket. A minél alacsonyabb bruttó béremeléssel megvalósított reálbér-növelés a versenyképességet is javítja - mondta a pénzügyminiszter.

A kormány beruházásösztönző csomagját megtárgyalva a szakszervezeti oldal kifejtette: a betelepülő külföldi tőkét a kedvezmények mellett rá kell szorítani a munkavállói érdekképviselet elismerésére. A munkavállalói oldal kevesli a normatív ösztönzőket.

A jövő évi minimálbér meghatározásánál is azt képviseli majd a kormány, hogy az előző évek erőteljes bruttó emelése helyett elsősorban a legkisebb bér nettó pozícióját kell javítani. Ez ugyancsak a versenyképességet erősítő tényező, a pénzügyminiszter szerint.

A szakszervezeti oldal szerint a dolgozók jövedelmi viszonyain javítani lehetne az étkezési hozzájárulás és az üdülési kedvezmény emelésével. A kormány kész tárgyalni erről az igényről, mondta László Csaba.

A szakszervezetek jelezték, hogy ismét felvetik majd a többszintű minimálbérre, illetve a bértarifa-rendszerre vonatkozó igényüket. A jövő évi minimálbérről, illetve az országosan ajánlható béremelés-mértékről a partnerek tovább folytatják az egyeztetést azzal a céllal, hogy a szakértői konzultációkat, tárgyalási fordulókat követően novemberre kölcsönös kompromisszumokkal megállapodást köthessenek.

A kormány nem kíván egyoldalú döntést hozni a minimálbér emeléséről - mondta Kiss Péter foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter. Erre az előző kormány idején alkotott jogszabály ugyan lehetőséget adna, de azt nem kívánják érvényesíteni, tette hozzá. A minimálbér emeléséről a szociális partnerekkel közösen kívánnak dönteni, és a Munka törvénykönyve soron következő módosítása alkalmával az említett, a kormánynak ez ügyben önálló döntésre jogot adó rendelkezést is törölni javasolják - mondta a miniszter.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Munkajog - az Üzleti Negyed rovata

Konföderációk

Korábban:

Bérek Nyugat-Európában és itthon: legalább 2,5-szer többet keresnek
(2002. augusztus 15.)