Hétszáz milliárd forint 2006-ig

Vágólapra másolva!
Az európai uniós csatlakozás után, 2006-ig 600-700 milliárd forint többlet fejlesztési forráshoz juthat a magyar gazdaság - közölte Baráth Etele szerdán a Heves megyei Kereskedelmi és Iparkamara Fórumán.
Vágólapra másolva!

A Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára hozzátette, hogy ez az összeg a magyar társfinanszírozással együtt az 1200-1500 milliárd forintot is elérheti. Ennek felhasználását a Nemzeti Fejlesztési Terv tartalmazza. A program az Európai Unió feltételeinek megfelelően december végéig elkészül.

Az ehhez kapcsolódó operatív programok - folytatta -, amelyek lehetővé teszik az Unió támogatási forrásainak 70 százalékát tartalmazó strukturális alapokban szereplő pénz felhasználását, elsősorban a gazdaság versenyképességének a fejlesztését szolgálják.

Lassan készülünk a csatlakozásra

Baráth Etele figyelmeztetett arra, hogy a felkészülés nem megfelelően halad, vagyis a következő másfél évben az önkormányzatoknak gazdasági szervezeteknek meg kell tanulniuk az Európai Unió követelményeinek megfelelő programok elkészítését.

Ennek érdekében a Phare 2002-2003-ra szóló, mintegy 60 milliárd forintot tartalmazó, regionális fejlesztést szolgáló úgynevezett Orpheus programját már az uniós országokra vonatkozó előírásoknak megfelelően indítja el - mondta Baráth Etele. Azt is közölte, hogy legkésőbb pénteken tárgyalja a kormány azt a tervezetet, amely szerint a pályázati felkészülést segítő szakembercsoportok állnak fel a jövőben, minden kistérségben.

(Üzleti Negyed - MTI)

Ajánlat:

Pénzügyminisztérium