Rohamosan fogy Bill Gates vagyona

Vágólapra másolva!
Továbbra is Bill Gates, a Microsoft elnöke és társalapítója vezeti a Forbes magazin leggazdagabb amerikaiakról összeállított 400-as listáját. Gates vagyona 20 százalékkal csökkent a tavalyi évhez képest főként a gyengélkedő részvénypiacoknak köszönhetően, de így is mintegy 42 milliárd dollárt tesz ki. A lista legszegényebbje csupán 550 millió dollárt tudhat magáénak - írja a CNNmoney.
Vágólapra másolva!

A Forbes szeptember 30-án nyilvánosságra hozandó listájának második helyén Warren Buffet befektető áll 36 milliárd dollárral, a harmadikon pedig a szintén Microsoft-alapító Paul Allen áll 21 milliárd dollárral. A negyediktől a nyolcadik helyig Sam Walton, a Wal-Mart áruházlánc alapítójának örökösei állnak, egyenként 18,8 milliárd dolláros nettó vagyonnal.

A listán található személyek összes vagyona az elmúlt évi összesítéshez képest 74 milliárd dollárral esett vissza, és 872 milliárd dollárt tett ki. Húsz év alatt egyébként ez a negyedik alkalom, hogy az összvagyon csökkent a megelőző esztendőhöz képest.

A lista legfiatalabb tagja a 30 éves Daniel Ziff a maga 1,2 milliárd dollárjával, a legidősebb pedig a 94 éves Max Martin Fischer 750 millióval.

A Forbes listáján 46 nő is található, köztük Meg Whitman az eBay vezetője 780 millió dolláros vagyonnal, illetve a népszerű műsorvezető Oprah Winfrey, 975 millióval.

A lista "legszegényebb" tagja a csődbe jutott Global Crossing vezére, Gary Winnick, aki csupán 550 millió dolláros vagyonnal büszkélkedhet.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Forbes magazin