Környezet-károsításért büntetik a PepsiCo-t és a Coca-Colát

Vágólapra másolva!
Az indiai legfelsőbb bíróság pénzbírsággal sújtotta a Coca-Cola és a PepsiCo üdítőital-gyártókat, mert a két cég saját reklámjait festette a Himalája hegyoldalaira. A két vállalat mellett tíz másik cég is elhelyezte reklámfeliratait, vagy emblémáit néhány védett sziklán, a Himaláján átvezető országút mentén - írja a BBC Online.
Vágólapra másolva!

A bíróság mindkét kólagyártót 4 ezer dollárnak megfelelő összegre büntette, míg a másik tíz cégnek 2 ezer dollárt kell befizetnie az okozott környezeti károk helyreállításáért. A testület indoklásában leszögezi, hogy a cégek az állami engedélyek hiánya ellenére festették fel a hegyoldalakra emblémáikat, és ezzel sok esetben helyrehozhatatlan károkat okoztak a ritka mohafajjal borított sziklákon.

A PepsiCo India szóvivője ugyanakkor elmondta, hogy a bírósági határozat ellenére ragaszkodnak a reklámokhoz. Mindkét üdítőital-gyártó egyébként már korábban közölte, hogy a reklámfeliratokat a helyi franchise-cégek festették fel a védett sziklafalakra az anyacégek tudta nélkül.

A reklámokat a Manali-Rothang hágón átvezető országút egy 56 kilométeres szakaszán festették fel. Az indiai nemzeti művészeti és kulturális alapítvány (INTACH) elítéli a cégek durva, környezet-károsító "reklámkampányát".

A reklámozó cégek között van egyébként a State Bank of India, a Nestle India és az Annapurna Hotels is.

(Üzleti Negyed)