Drágulnak az illetékek

Vágólapra másolva!
Jövőre drágul az autó-átírás, nő az államigazgatási eljárás illetéke és drágulnak a bírósági illetékek; értékes vagyontárgyak esetén nő az öröklés és az ajándékozás ára is, amennyiben az Országgyűlés elfogadja az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló kormány-előterjesztést. Minderre a kabinet szerint az ár- és értékviszonyokban bekövetkezett változások miatt van szükség.
Vágólapra másolva!

Értékes vagyontárgyaknál drágul az öröklés

A kabinet javaslata az ingyenes vagyonszerzéseknél - öröklés, ajándékozás - szakít az eddigi lineáris elvonással és a 15 millió forint forgalmi érték feletti értékrészekre magasabb kulcsokat állapít meg. Öröklés esetén az illeték általános mértéke az örökhagyó gyermeke, házastársa, szülője, valamint a háztartásban eltartott szülő nélküli unokája esetén 15 millió forintig 11 százalék, a 15 millió forint feletti résznél 15 százalék lesz a törvénytervezet elfogadása esetén.

Az első csoportba nem tartozó unoka, nagyszülő és testvér esetén 15 millió forintig 15 százalékra, az afölötti rész után 21 százalékra változhat. Más örökösöknél a 15 millió forint alatt 21, afölött 30 százalék lehet az illeték.

Az örökléssel lakástulajdont szerzők illetéke az első csoportba tartozóknál 15 millió forintig 2,5 százalék, afölött 6 százalék, a második csoportnál 15 millió forintig 6 százalék, afölött 8 százalék, míg a harmadik csoportnál 8, illetve 12 százalék lehet.

Ajándékozásnál az első csoportba tartozó megajándékozottnak az illeték általános mértéke 11, illetve 18 százalék, a lakástulajdon-szerzésnél 5 és 8 százalék lesz a törvényjavaslat szerint. A második csoport esetében az általános mérték 15 és 21 százalék, a lakástulajdon-szerzés után 8, illetve 10 százalék. A harmadik csoportba tartozó megajándékozottaknak 15 millió forintig 21, afölött 30 százalék az illeték általános mértéke, míg lakástulajdon esetében 10 és 21 százalék.

Drágább lehet az autó-átírás és az államigazgatási eljárás

A gépjárműszerzési illeték köbcentiméterenként 10-ről 13 forintra nő a kormány által beterjesztett javaslat alapján.

Emelkednek a tételes összegű államigazgatási eljárás illetékei. Az általános mérték 1500 forintról 2000 forintra emelkedik, így a fellebbezés, ha értéke pénzben nem állapítható meg, 4000 forintos illeték fizetését követeli meg. Érték megállapíthatósága esetén az illeték 4000 forinttól 400 ezer forintig terjedhet. Az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározott felügyeleti intézkedés iránti kérelem illetéke 10 ezer forintra nő. A postaköltség a duplájára, 200 forintra nő, mivel a száz forint alatti illetékbélyegek megszűntek.

Ugyanakkor alapvetően nem változnak az okmányok kiadása után fizetendő illetékek, kivéve a sürgősségi eljárást útlevélkiadásnál, amiért a jövőben a rendes eljárási illeték kétszeresét 8, illetve 12 ezer forintot kell majd fizetni a kormány tervei szerint.

Nőnek a bírósági illetékek

Jelentősen megemelkedhetnek a bírósági illetékek. A házassági bontóper illetéke például 7-ről 10 ezer forintra nőhet.

Ha az eljárás értéke nem megállapítható, helyi bíróságon peres eljárás illetéke az eddigi 9 ezer forintról 15 ezer forintra emelkedhet, minimális összege 5-ről 7 ezerre, a maximális 750 ezerről, 900 ezerre nőhet.

A cégbírósági eljárások illetéke is emelkedik, a cégkivonat elkészítése például 5 ezer forintra, a cégbizonyítványé 3 ezer, míg a cégmásolaté 7 ezer forint lehet.

(MTI)

Ajánlat:

Ingatlan - az Üzleti Negyed rovata

Autó - az Üzleti Negyed rovata

Vállalkozás - az Üzleti Negyed rovata

Pénzügyminisztérium