Máris módosíthatják az adótáblát

Vágólapra másolva!
A vasárnap jóváhagyott 2003-as személyi jövedelemadó-tábla máris módosításra szorul, mivel a kormány eredeti terveivel szemben a jelenlegi tervezet szerint az átlagbért keresők adóterhelése növekedne - a Világgazdaság birtokába került hatástanulmányok szerint. Az adóterhek csökkentése a középső adósáv felső határának 1,5 millió forintra növelésével lenne megoldható - írja a gazdasági napilap keddi száma.
Vágólapra másolva!

A hétvégi kormányülésen jóváhagyott adótábla alapján a havi bruttó 128 ezer és 136 400 forint között kereső adóterhei növekednének, holott a kormány szándéka éppen az volt, hogy az átlagjövedelemmel rendelkezők adóterhei jelentősen csökkenjenek.

A Világgazdaság birtokába jutott hatástanulmányok szerint ezt az adóteher-növekedést úgy lehetne megszüntetni, hogy az eredetileg 1,35 millió forintos felső határt 1,5 millió forintra tolnák ki a 30 százalékkal adózó középső adósáv esetében. A lap által megkérdezett szakértők szerint a kormány szándékosan épített biztonsági tartalékot az adótábla-javaslatba annak érdekében, hogy az adótörvény megalkotásának parlamenti szakaszában további kedvezményeket adhasson. Így a sáv felső határának kitolása valószínűsíthető - vélik a szakértők.

A változtatás azért is valószínű, mert a jóváhagyott adótábla szerint csupán az átlagjövedelem alatt keresők reálkeresete nőne jövő januártól. Öt százalékos átlagos inflációval számolva pedig leginkább a 128 750 ezer forintot keresők reálkeresete csökkenne, 2,1 százalékkal, és az ezen összeg fölött keresők is csökkenő reáljövedelemre számíthatnak. A középső adósáv felső határának 1,5 millió forintra növelése esetén pedig minden jövedelem-kategória adóterhelése csökkenne.

A Világgazdaság által ismertetetett hatástanulmányok 5 százalékos átlagos inflációval, 3, és 7 százalékos jövedelem-növekedéssel, 54 ezer forintos havi minimálbérrel számoltak, a járulékfizetés alapjának felső határát pedig 3 millió forintban határozták meg.

(Üzleti Negyed)

Korábban:

Átlagosan 2500 forinttal csökken az szja
(2002. szeptember 23.)

Jövőre változnak az adóterhek
(2002. szeptember 22.)