Credit Suisse-tőkeinjekció a Winterthurnak  

Vágólapra másolva!
A svájci Credit Suisse csoport szerdán bejelentette, hogy további 2 milliárd svájci frankos - 1,3 milliárd dolláros - tőkeinjekcióval segíti veszteséges biztosító-leányvállalatát a Winterthurt, és közölte, hogy befektetési banki üzletága az idei harmadik negyedévben várhatóan veszteséges lesz - adta hírül a Bloomberg hírügynökség.
Vágólapra másolva!

A második legnagyobb svájci pénzintézet korábban már 1,7 milliárd svájci frankot költött a biztosító pénzügyi helyzetének stabilizálására, és a múlt hónapban leváltotta elnök-vezérigazgatóját, Lukas Muehlmannt, miután a csoport négy egymást követő negyedévben összesen egymilliárd dolláros veszteséget halmozott fel.

A biztosító leánycég gyengélkedése negatív hatással volt a Credit Suisse egyéb üzletágainak nyereségére is. A Credit Suisse vesszőfutása szakértők szerint épp Muehlmann ötéves elnöksége alatt kezdődött meg, miután a piacok esését megelőzően 22 milliárd dollárt fektetett be a cég a befektetési banki, és a biztosítási üzletágba.

A két és fél éve tartó tőkepiaci lejtmenet egyébként más biztosítókat - többek közt a Swiss Life-ot, vagy az Aegont - is arra késztette, hogy több mint 10 milliárd dolláros befektetői segítséggel szilárdítsák meg helyzetüket.

A Credit Suisse bejelentette, hogy az idei harmadik negyedévben a Winterthur jelentős veszteségeket szenved majd el, és várhatóan további intézkedések szükségesek a biztosító fizetőképességének javítására.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Credit Suisse

Korábban: