A Lukoil nyeresége 40 százalékkal csökkent

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A legnagyobb orosz olajtársaság, a Lukoil idei első félévi nettó profitja 840 millió dollár volt, ami 41,4 százalékos csökkenés az egy évvel korábbi 1,433 milliárd dollárhoz képest. Az eredmény mindazonáltal meghaladta a szakértők várakozását, akik 824 millió dollár tiszta nyereségre számítottak.

Az Alfa Bank szakértője az olajvállalat nyereségcsökkenését az első negyedévben bevezetett magasabb adókra, illetve a kőolaj és az olajtermékek árának jelentős visszaesésére vezette vissza. A Lukoil elnöke, Vagit Alekperov szerdán egy houstoni konferencián elmondta: 2010-re Oroszország napi olajtermelése 9-10 millió hordóra nő és ennek 30 százalékát a Lukoil adja majd. A cég tervei szerint ekkora már a második legnagyobb orosz gáztermelővé válnak a Gazprom után.

(MTI)

Ajánlat:

Lukoil