Jövőre metrófelújítás 40 milliárdért

Vágólapra másolva!
Várhatóan a jövő nyáron megkezdődhet a Déli pályaudvar - Örs vezér tér közötti 2-es metróvonal 5 évig tartó, s 40 milliárd forint értékű felújítása a szükséges döntések és tendereztetések után. Az összeg nagy részét az Európai Fejlesztési Bank állja.
Vágólapra másolva!

Erről Aba Botond, a BKV vezérigazgatója beszélt keddi sajtótájékoztatóján, amelyen részt vett Atkári János (SZDSZ) főpolgármester-helyettes és Péterffy Ágoston (SZDSZ) a főváros városüzemeltetési bizottságának elnöke is.

A vezérigazgató közölte, hogy a szükséges terveket és engedélyokiratokat már előkészítették, s azokat az új összetételű Fővárosi Közgyűlés elé beterjesztik.

Mint mondta, a hitelezésről már befejezték a tárgyalásokat az Európai Unió fejlesztési bankjával, az EIB-vel, amely kész arra, hogy a 40 milliárdos költség 75 százalékát finanszírozza. Megjegyezte: a BKV saját forrásaiból évente egymilliárd forintot biztosít majd a felújításra.

Aba Botond azt azonban fontosnak tartotta leszögezni, hogy ma a 2-es metró megbízhatóan üzemel, s nincs semmi olyan műszaki hiányossága, amely gondot jelentene.

A felújítási munkák elsődlegesen az utas- és vasútbiztonság megtartását, növelését, az utasok környezetének, komfortjának javítását szolgálják.

A felújítási munkálatok egy részét öt éven át, nyaranta, 10 hetes vágányzár mellett végzik majd. Ez idő alatt egy vágányon mindvégig felváltva haladhat majd a forgalom oda-vissza. Egyúttal pedig sűrítik a felszíni buszjáratokat.

(MTI)

Ajánlat:

EIB

Könyvajánló

Nem hiányzik a könyvtárából?

A magyar gazdaság a változó világban