Óriáscégek hagyhatják el Németországot

Vágólapra másolva!
Néhány német óriáscég - többek között az Allianz biztosító és a Siemens - fontolgatják, hogy a növekvő adóterhek miatt külföldre költöztetik cégük központját - írta hétfői számában a Die Welt.
Vágólapra másolva!

A nagy vállalatokat a Die Welt szerint különösen a kormánykoalíciónak az az elképzelése bosszantja, amelynek értelmében a jövőben csak nyereségük felével mérsékelhetik a korábbi veszteségüket. A jelenlegi szabályok szerint ha egy vállalat például 100 ezer euró veszteséget halmozott fel a múltban, de az adott évben 50 ezer euró nyereséget ér el, akkor a teljes összeget elszámolhatja veszteségcsökkentés címén, így nyeresége nem adóköteles. Az új elképzelések értelmében csak a nyereség fele volna elszámolható veszteségcsökkentésként.

Kereskedők szerint a szociáldemokraták (SPD) és a Zöldek (Szövetség 90/Zöldek) elhatározásai miatt csökkenhet a vásárlóerő, és rossz lesz a karácsonyi üzletmenet. A kormány takarékossági terveivel egyre több pénzt akar kivenni az emberek zsebéből, amitől a kiskereskedelem milliárdokban mérhető forgalomcsökkenést szenvedhet, pedig a kereskedők abban reménykedtek, hogy a mindig kiugró november és december végre fordulatot hoz - mondta Hubertus Pellengahr, a német kiskereskedők szövetségének szóvivője.

Franz Müntefering, a szociáldemokraták (SPD) új frakcióvezetője a Deutschlandfunk hétfői jelentése szerint a lapértesülésre úgy reagált, hogy nem lenne tisztességes, ha olyan cégek, amelyek éveken át nyereséget értek el Németországban, a soványabb években hátat fordítanának az országnak.

(MTI)

Korábban: