Megegyezés az uniós agrárreformról

Vágólapra másolva!
Megegyezett Chirac, francia elnök és Schröder német kancellár a sokat vitatott agárreform alapjaiban. Eszerint az agrárszubvenciók, melyek főleg Franciaországnak fontosak, változatlanok maradnak a jelenlegi, 2006-ig tartó költségvetési ciklusban. A támogatás 2004-től járna az új tagoknak, mely 2007-től, az új költségvetési ciklusban csak az infláció mértékével együtt növekedne - írja a Magyar Hírlap.
Vágólapra másolva!

A megegyezés szerint 2007-től 2013-ig nem növelik tovább az agrárbüdzsét, így reálértéken ugyanakkora összegből kell majd a 25 tagállam mezőgazdaságát finanszírozni, mint 2006-ban, amikor a csatlakozásra váró országok a közvetlen agrárkifizetéseknek mindössze 35 százalékát kapják kézhez.

A megállapodás azt jelenti, hogy a 2006-ra előirányzott 41,6 milliárd eurós agár-költségvetéshez hozzáadják a tíz új tagállamnak szánt 4 milliárdot, és az így kialakuló 45,6 milliárd eurós összeget már csak az infláció mértékével együtt növelik.

Az Európai Bizottság örömmel fogadta a javaslatot, mert lehetővé teszi az általa javasolt agrárreformok véghezvitelét is.

(Üzleti Negyed)

Korábban: