Magyarországon építheti gyárát a Peugeot-Citroen

Vágólapra másolva!
A francia PSA Peugeot-Citroen autókonszern újabb összeszerelő üzem építését tervezi Közép-Európában. Hogy melyik országban, azt majd a jövő év elején mondják meg - közölték hétfőn a vállalatcsoportnál Párizsban.
Vágólapra másolva!

A francia autógyár sajtóközleményében hangsúlyozta: azért létesítenek Közép-Európában új telephelyet, mert ezek az országok "jelentős előnyöket" kínálnak, nem utolsó sorban a növekvő piac miatt. A másik előny, elemzők szerint, az, hogy a Közép-Európában a munka költsége 20 százaléka a franciaországinak.

Ez különösen fontos a Peugeot-Citroen csoportnak, mert a kapacitáskihasználtsága tavaly átlagosan 114 százalékos volt, és a túlóra végképp igen drága odahaza. (Százszázalékos kapacitáskihasználásnak számít az iparágban napi 16 óra termelés teljes kapacitáson, évi 235 napon át). A döntés az új telephelyről 2003 elején várható.

A Peugeot-nak kilenc összeszerelő üzeme van Európában, és 2006-ban már 4 millió gépjármű eladását tervezi, az idei 3,25 millió és az 1997-es 2,1 millió helyett. A Peugeot a japán Toyotával közösen most épít új autógyárat Csehországban 1,5 milliárd euróért. Ott 2005-ben kezdik ugyancsak kiskocsik gyártását.

(MTI)

Korábban: