Megduplázódott az Alcatel vesztesége

Vágólapra másolva!
A hatalmas átalakítási és tartalékolási költségek miatt több mint a kétszeresére nőtt a francia Alcatel távközlési berendezésgyártó vesztesége az idei harmadik negyedévben. A társaság forgalma csaknem 40 százalékkal zuhant. A részvény mégis meredeken drágult, mert a működési veszteség kisebb volt a vártnál.
Vágólapra másolva!

Az Alcatel szerdai közleménye szerint a cég nettó vesztesége az egy évvel korábbi 558 millió euróról 1,352 milliárd euróra nőtt. Az Alcatel a harmadik negyedévben 330 millió eurót számolt el átszervezésre, 450 millió eurót a vásárlói kör fizetési késlekedéseire félretett tartalékolásra, és 310 millió eurót az optikai üzletágbeli értékcsökkenésre.

A cég 227 millió euró működési veszteséget termelt a tavalyi harmadik negyedévi 215 millió eurós hiány után. Az értékesítés 5,61 milliárd euróról 37,5 százalékkal 3,51 milliárd euróra csökkent. A Reuters előzetes konszenzusa 660 millió eurós nettó veszteséget, 238 millió eurós működési veszteséget és 3,72 milliárd eurós forgalmat jósolt a harmadik negyedévre.

Az Alcatel már a múlt hónapban bejelentette, hogy a 2001-2002-re tervezett, hozzávetőleg 30 ezer fős leépítést jövőre további mintegy 20 ezer fő elbocsátásával toldja meg. A tervek szerint a 2001 végi 83 ezer fős állományt 2003 végéig 60 ezerre csökken.

Az Alcatel részvényeinek árfolyama a vártnál kisebb működési veszteség és a jövő évre előrejelzett profit hatására szerda délelőtt 11,9 százalékot emelkedett a párizsi Euronext-tőzsdén az előző napi 3,70 eurós záróról. A papír 52 heti árfolyamcsúcsa 23,29 euró, mélypontja 2,05 euró volt.

(MTI)

Ajánlat:

Alcatel