Megvehetik a Reuterst

Vágólapra másolva!
Meredeken emelkedett szerdán a Reuters nemzetközi pénzügyi információ- és hírszolgáltató csoport részvénye Londonban, miután híre ment, hogy egyik fő riválisa megvenné a gyengélkedő céget. Értesülések szerint a Thomson piaci információszolgáltató vásárolná meg a csoportot. A Reutersnél egyelőre nem kommentálták a londoni tőzsdén elterjedt akvizíciós értesülést.
Vágólapra másolva!

A torontóban és New Yorkban jegyzett Thomson piaci tőkeértéke jelenleg 18 milliárd dollár; a Reuters, amelynek részvényei kétharmadával zuhantak az idén, most mintegy 3 milliárd fontot ér.

A Reuters Group október közepén közölte, hogy a második félévben bevétele kevesebb lesz a vártnál a pénzügyi szolgáltatások piacának folytatódó romlása miatt. A harmadik negyedéves bevétele 855 millió font volt, 7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

(MTI)

Ajánlat:

Reuters

Korábban:

Mélyrepülésben a Reuters részvények
(2002. október 16.)