Újabb belga légitársaság ment csődbe

Vágólapra másolva!
Újabb belga légitársaság, a Delsey Airlines jelentett csődöt, egy évvel a Sabena nemzeti légiforgalmi vállalat összeomlása után. Miután komoly érdeklődő nem volt, hogy átvegye veszteségeit, be kellett szüntetnie tevékenységét; az alapító már be is jelentette a vállalat felszámolásának szándékát a brüsszeli kereskedelmi bíróságon. A piaci helyzet megváltozását jelzi ugyanakkor, hogy az olcsó járatokat üzemeltető Ryanair ír magán légitársaság növelni tudta forgalmát és nyereségét Belgiumban.
Vágólapra másolva!

A csődbement Sabena romjain alakult légitársaságnak a szakértők már a kezdetektől fogva nem jósoltak hosszú életet. A Sabena 200 volt alkalmazottjával jött létre a Delsey és három amerikai nagyvárosba, New York-ba, Bostonba és Los Angeles-be indított járatokat. Mivel a légitársaság anyagilag nem állt erős alapokon, a szállítók készpénzben követelték tőle a fizetést, amit nem tudott teljesíteni.

A megváltozott piaci helyzetet jellemzi, hogy eközben az olcsó járatokat üzemeltető Ryanair ír magán légitársaság ugrásszerűen növelte forgalmát és üzleti nyereségét Belgiumban. A Ryanair Charleroi repülőteréről indítja járatait európai nagyvárosokba a hagyományos légitársaságok tarifáinak töredékéért; az utasok ezért vállalják azt, hogy a Brüsszeltől 50 kilométerre fekvő városból utazzanak.

(MTI)

Ajánlat:

Delsey Airlines