Bennfentes kereskedéssel vádolják Sorost

Vágólapra másolva!
Bírósági eljárás indult Soros György ellen, akit bennfentes kereskedelemmel vádolnak Párizsban. A csütörtökön kezdődő perben Sorost és három másik francia üzletembert azzal vádolnak, hogy tisztességtelen módon vásároltak fel banki részvényeket még 1988-ban - írja a BBC News online.
Vágólapra másolva!

Az ügyészség szerint Soros és társai bizalmas információk birtokában fogtak hozzá 1988-ban a Sciété Générale (SocGen) francia kereskedelmi bank részvényeinek felvásárlásához amely révén óriási nyereséghez jutottak. A francia tőzsdei műveleteket ellenőrző testület, a COB információi alapján a jelenleg 72 éves magyar származású pénzember 2,4 millió eurónak megfelelő összeget nyert az ügyleten.

A felvásárlás ötletgazdája Georges Pebereau volt, aki jó kapcsolatokat épített ki a SocGen vezetésében. Pebereau befektetőket keresett az ügylethez és így jutott el Soros Györgyig, aki közvetlenül ugyan nem, de egy Quantum Fund nevű cégen keresztül spekulációba kezdett a bank részvényeivel. Soros visszautasította a francia ügyészség vádjait.

A két másik vádlott Jean-Charles Naouri aki az akkori pénzügyminiszter Pierre Beregovoy irodavezetője volt és a 82 éves bankár Jean-Pierre Peyraud . Bennfentes kereskedésért a francia törvények akár két év börtönt és milliós nagyságrendű bírságot is kiszabhatnak, ám az eltelt idő és a vádlottak magas életkora miatt várhatóan felmentéssel fog végződni a per.

(Üzleti Negyed)

Korábban: