Próbaper indul a tizenkét állami gazdaság ügyében

Vágólapra másolva!
A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet bírósághoz fordul az Orbán-kormány alatt privatizált 12 állami társaság ötven éves földbérleteinek ügyében - értesült a Népszabadság. Az első próbaper a Herceghalmi Kísérleti Gazdaság jogutódja ellen indul. A társaságok ügyében október óta nyomozást folytat a rendőrség is.
Vágólapra másolva!

A földbérleti szerződéseket eredetileg 10 évre kötötte meg az állami társaságokkal az ÁPV Rt., de később az időközben felállított Magyar Nemzeti Földalap kht. egyoldalúan felemelte 50 évre.

A Népszabadság információi szerint az állam képviseletében a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFSZ) elsőként a Herceghalmi Kísérleti Gazdaság, illetve annak jogutódja ügyében indítaná el a bírósági eljárást. Erre akkor kerül sor, ha a társaság jövő hét végéig nem válaszol a földalapkezelő felszólítására, az 50 éves földbérleti szerződés felülvizsgálatáról.

A lap úgy tudja, hogy az NFSZ azt szeretné elérni, hogy a bíróság állapítsa meg: érvényes-e az adott bérleti szerződés és, ha igen hány évre szól a bérleti díj.

A meghosszabbított földbérleti szerződések mellett, rendkívül kedvező kamatozású, több milliárd forintos MFB-hitelekkel, és birtokszerzési előjogokkal kedvezett az Orbán-kormány a 12 állami gazdaságnak.

Az Országos Rendőr-Főkapitányság októberben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt nyomozást rendelt el az ügyben. A Népszabadság értesülései szerint a rendőrség vádemelési javaslattal átadja az ügyet az ügyészségnek, mert több esetben megalapozottnak találta többek közt a hűtlen kezelés, és csalás, illetve a számviteli törvén megsértésének gyanúját.