Közel 10 százalékkal esett az ezüst ára

Vágólapra másolva!
A dollár árfolyamának határozott keddi emelkedését a nemesfémárak zuhanása kísérte: az arany 3 százalékkal, az ezüst csaknem 8 százalékkal olcsóbbodott a nemzetközi fémtőzsdéken. Elemzők szerint nem volt váratlan az árváltozás, ugyanis a nemesfémek piaci ára április elejére 15-17 éves csúcsot ért el, az ezüst például mintegy 40 százalékkal drágult az év eleje óta.
Vágólapra másolva!

Az ezüst unciánkénti ára kedden a londoni fémpiacon (LME) 7,39/7,42 dollárig hátrált, a New York-in 7,465 dollárig, és ha a jelentések szerint ezek maradnának a záró árak, akkor az ezüst piaci ára 1995. május óta a legnagyobbat esett egyetlen nap alatt. Az arany egy unciája (31,1035 gramm) 406,75/407,25 dollár között volt kedden délután Londonban, de a kereskedés során 405,70 dollárig is zuhant. A New York-i piacon a korai üzletelésben júniusi terminusra 408,10 dollárra ment le. Ott április eleje óta 5,8 százalékkal lett olcsóbb, miután akkor 433 dolláron mintegy másfél évtizedes rekordmagasságba jutott.