Sok autó drágult a regisztrációs adó miatt

Vágólapra másolva!
Május közepétől új regisztrációs adótábla lépett életbe, amely mind az alsó-, mind a felsőkategóriás autókat kedvezőtlenül érinti. Az [origo] által megkeresett legnagyobb magyarországi importőrök többsége már emelt árat, vagy éppen most fontolgatja a növelés mértékét, ám vannak, akik kivárnak, és már az őszre készülnek, mikor is - különböző EU-s direktívák miatt - felbolydulhat az egész autópiac.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés 186 igen és 146 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett március 23-án fogadta el a regisztrációs adó módosításáról szóló törvényt, amely lényegében a fizetendő adó összegét emelte meg jelentős mértékben. Az adóemelésen túl az eddig három helyett nyolc adókategóriát állapított meg a parlament (lásd a következő oldalon lévő táblázatot), amelyek változatlanul a személygépjárművek hengerűrtartalmához igazodnak, tovább differenciálódott azonban a besorolás, amely május 14-től lépett hatályba.

Dános András, a GM magyarországi leányvállalatának munkatársa az [origo] kérdésére elmondta, hogy az általuk forgalmazott Opel típusok árai nem változnak a regisztrációs adó módosulásával, míg a kisebb Daewoo modellek (Matiz, Kalos) árainál elképzelhető egy kismértékű - 20-30 ezer forintos - áremelkedés. A kommunikációs igazgató elmondása szerint az árképzésnél elsősorban a hosszú távú folyamatokat elemzik, ezért nem módosították az árakat a forint mélyrepülésekor, sem a regisztrációs adó februári bevezetésekor. Dános András ugyanakkor kiemelte, hogy - a mostani adóemelésen túl - fontos tényező lehet még az árképzésnél az a november elsejétől életbe lépő EU-s szabály, amely szabad kezet ad az autókereskedőknek exportvásárláskor. Ez a gyakorlatban azt jelenti majd, hogy egy-egy márkakereskedő szabadon eldöntheti, hogy melyik tagországból vásárol autókat, amelyek adó- és járulékos terheit már itthon kell megfizetni.

Dr. Vérten Sándor, a Porsche Hungária kommunikációs igazgatója arról számolt be, hogy az általuk forgalmazott Volkswagen modellek árát csökkentették május közepétől, míg a Skodáknál némi áremelkedést hajtottak végre, de nem a regisztrációs díjtáblázat egy az egyben történő beépítésével. A Volkswagenek esetében az árcsökkenés akár 12 százalékos is lehet, bár érdemes megjegyezni, hogy a legnagyobb kedvezmény elsősorban a felsőbb vagy prémiumkategóriás, dízelmotorral szerelt autók esetében jár. A kommunikációs igazgató elmondása szerint az általuk képviselt márkáknál jelenleg általában négy tényező van hatással az árakra: az EU-árharmonizáció, a gyárak év elejei árkorrekciói, a forint-euró árfolyam és a regisztrációs adó. Ezek közül az első három már év elején beépült az árakba, a regisztrációs adó pedig márkánként és típusokként is eltérően jelentkezik.

A Suzuki hazai képviselete május elsején bocsátott ki egy új árlistát, amelyből látszik, hogy az új adótáblához igazították az árakat, ugyanis kismértékű áremelkedés figyelhető meg bizonyos modelleknél. A társaság azonban nem tervez további áremelést a közeljövőben - mondta Tihanyi Tamás, a Suzuki PR marketingigazgatója. Szintén felfelé módosították az árakat május 17-től a Renault-nál is - mondta Vincze P. Márton, a Renault Budapest kereskedelmi igazgatója. A Twingo, Clio és Thalia modellek esetében mintegy 90 ezer forintos áremelkedés lenne indokolt, de ennek felét egy akció keretében visszakapják a vevők, a legtöbb Mégane modellnél 50 ezer forint volt az emelés mértéke, míg a Lagunánál elhanyagolható a különbség - tette hozzá a kereskedelmi igazgató.

Visszaeső eladások

Autó/uzletinegyed/vasarlas/auto/index.htmlAz Üzleti Negyed rovata

A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének adatai szerint az új személygépkocsik és terepjárók eladása 3,4 százalékkal csökkent az első negyedévben 2003 azonos időszakához képest. A legnagyobb értékesítő, a Suzuki az első negyedévben 8439 személygépkocsit adott el, 36 százalékkal kevesebbet, mint 2003 első negyedévében. A második legnagyobb forgalmazó, a Renault 4384 új gépkocsit adott el, ami 18 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, míg a harmadik helyen álló Opel 4160 autót adott el, ami 1400 darabbal kevesebb, mint egy évvel korábban. Jelentős mértékben nőtt viszont a Daewoo gépkocsik eladása, ebből a márkából 3626 darabot adtak, egy évvel korábban pedig 2047-et. Volkswagen típusú gépkocsiból 3525 darab talált gazdára az első negyedévben, ami 24,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban.