Az EU-ban Lengyelországban a legolcsóbbak az autók

Vágólapra másolva!
A 25 EU-tagország közül Lengyelországban a legalacsonyabbak az új személyautók árai, míg a magyarországi, a csehországi és a szlovákiai árak nagyon közel vannak a korábbi 15 tagországban kialakult szinthez - derül ki az Európai Bizottság felméréséből.
Vágólapra másolva!

A régi tagállamok közül az új autók Németországban a legdrágábbak és Finnországban a legolcsóbbak. Lengyelországban azonban még a finnországinál is alacsonyabb az átlagos árszínvonal majdnem 10 százalékkal, de ez csak a középkategóriás gépkocsikra vonatkozik. Luxusautókat itt nem érdemes vásárolni, mert ebben a kategóriában Lengyelország a legdrágábbak közé tartozik.

A bizottság legutóbbi felmérése óta a 25 tagország átlagában nőttek ugyan az új gépkocsik árai, de az inflációnál lényegesen kisebb mértékben, sőt egyes országokban, például Olaszországban, még csökkentek is.

Az euróövezetben 2003 májusa óta 0,8 százalékkal drágultak az autók, az infláció pedig 2,4 százalék volt ugyanebben az időszakban. Az új tagállamokkal együtt a gépkocsiárak növekedése 0,9 százalékos volt, ugyancsak 2,4 százalékos átlagos infláció mellett.

Az egy éve készült felméréshez képest az eurózónában mérséklődtek az árkülönbségek is, amelyek átlaga 4,9-ről 4,4 százalékra csökkent. Ez ugyan egyes esetekben továbbra is igen nagy mértékű eltéréseket takar, ugyanis a vizsgált 90 típus közül 25 esetében az eltérések a 20 százalékot is meghaladják. Az EU egészében azonban már lényegesen nagyobbak az eltérések. Itt a 90 típus közül 72 olyan van, amelynek a legdrágább és a legolcsóbb országbeli ára közötti különbség meghaladja a 20 százalékot.