28 milliárd forint érkezett az EU-tól

Vágólapra másolva!
Közel 28 milliárd forint érkezett július végén több részletben az Európai Bizottságtól a Magyar Államkincstárban megnyitott számlákra. Augusztusban további közel ekkora összeg várható. A pénz az Európai Unió Strukturális Alapjaiból származó előleg - derül ki a Pénzügyminisztérium [origo]-hoz eljuttatott közleményéből.
Vágólapra másolva!

A közösség Strukturális Alapjai az idén és a következő két évben mintegy 500 milliárd forintot, 1,995 milliárd eurót biztosítanak Magyarország számára 5 operatív program finanszírozására. E programok a regionális fejlesztést, a környezetvédelmet, a gazdasági versenyképesség javítását, a humánerőforrás-fejlesztést, a szociális feltételek kedvező változtatását szolgálják.

Az ez évi költségvetés azzal számol, hogy a Strukturális Alapokból mintegy 60 milliárd forintos támogatás érkezik, amelyekhez a kapcsolódó magyar finanszírozás eléri a 27 milliárd forintot.

Az Európai Közösség és Magyarország közötti megállapodás szerint az EU a strukturális alapokból 2004-2006 között érkező 500 milliárd forintnak a 16 százalékát előre átutalja Magyarországnak, hogy a pénzügyi tárca az előleget már felhasználhassa a közösségi támogatások kifizetésére.