Gyengébben nyitott a forint

Vágólapra másolva!
A bankközi devizapiacon szerdán 247,20/30 forinton jegyezték az eurót, mintegy 70 fillérrel erősebben a keddi 246,55/60 forintos kurzusnál. A forint 12,44 százalékon állt az intervenciós sáv erős oldalán, 23 bázisponttal gyengébben, mint kedden.
Vágólapra másolva!

A várakozásoknak megfelelő 7,2 százalékos júliusi inflációs adat közzététele után mintegy 10-20 fillérrel 247,30/55 forint/euróra gyengült a magyar valuta, a forgalom egyelőre nem jelentős, a kereskedők szerint. Hétfőig a jegybanki kamat csökkentéséhez fűződő várakozások beárazásával lesz elfoglalva a piac - mondják a kereskedők, akik továbbra is 25-50 bázispontos kamatcsökkentést tartanak valószínűnek.

A dollár a 25 bázispontos amerikai alapkamat kedd esti emelése után erősödött a nemzetközi piacokon. Budapesten szerdán reggel 202,05/20 forinton jegyezték, több mint egy forinttal magasabban a 200,80/201,00 forintos keddi kurzusnál.

A forintpiacon az overnight kamat mintegy 50 bázisponttal 11,40/50 százalékra emelkedett a hirtelen támadt likviditáshiány következtében. Kedden ugyanis a kamatcsökkentési várakozások miatt a lejáró 131,17 milliárd forint csaknem háromszorosát, 373,42 milliárd forintot kötötték le a bankok az MNB-ben két hétre, s ezzel a kéthetes jegybanki betét állománya 547,57 milliárd forintra ugrott.