Érdemben nem változik a gazdaságpolitika

Vágólapra másolva!
Sem Gyurcsány Ferenc, sem pedig Kiss Péter miniszterelnök-jelölt nem kíván változtatni a jelenlegi gazdaságpolitikán - nyilatkozta a Népszabadságnak Draskovics Tibor pénzügyminiszter, miután tárgyalt mindkét politikussal.
Vágólapra másolva!
Szerdán véget ér a bizonytalanság/itthon/20040824lendvay.htmlNem aggódnak a befektetők/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20040823draskovics.html

Mindkét politikus az Európai Uniónak benyújtott középtávú gazdasági stratégiát tekinti irányadónak - mondta a pénzügyminiszter, aki közölte azt is, hogy tárcája változatlan ütemben készíti elő a jövő évi költségvetési törvényt.

Draskovics elmondta: személyi kérdések egyelőre nem kerültek szóba, így nem tudja, taja lesz-e a következő kormánynak.