125 milliárd forintos diákhitel-kötvény program indul

Vágólapra másolva!
Az idén októberben két éves, 125 milliárd forint összegű diákhitel-kötvény kibocsátási programot indít a Diákhitel Központ - jelentette be Csillag Tamás, a Diákhitel Központ Rt. (DK Rt.) vezérigazgatója a Budapesti Értéktőzsde Intézményi Befektetői Találkozóján, csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Az engedélyeztetés alatt álló kötvényprogram 3 éves futamidejű, fix kamatozású kötények kibocsátására szól. A vezérigazgató tájékoztatása szerint a diákhitel-kötvények jó befektetői fogadtatását a jelenlegi, kezdeti időszakban a kötvények visszafizetésére vállalt állami készfizető kezességvállalás teremti meg. A DK a tervek szerint 3-4 év múlva kilép a nemzetközi kötvénypiacokra is - mondta Csillag Tamás.

A DK Rt. 2003 szeptember 29-én indította útjára első kötvényprogramját, amelynek keretében 69,5 milliárd forint keretösszegben 8 éves, fix kamatozású, végtörlesztéses kibocsátásba kezdett. A program keretében 2004 júniusáig hét alkalommal - közel háromszoros túljegyzés mellett -, összesen 51,5 milliárd forint értékben bocsátottak ki kötvényt.

A DK 2004 júniusáig 62 milliárd forint hitelt helyezett ki. A számítások szerint a hitelek visszafizetése átlagosan 18 év lesz. A diákhitel intézményének teljes kiépülése 12-15 év múlva várható, ekkor a DK hitelfelvevő és hitelt törlesztő ügyfeleinek száma eléri az 500 ezer-700 ezer főt, a DK forrásai pedig a 700 milliárd-1000 milliárd forintot - mondta Csillag Tamás.