Négy százalékkal bővült a gazdaság

Vágólapra másolva!
Az idén a második negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) 4 százalékkal, az első félévben 4,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, a növekedést termelési oldalról az árutermelő ágazatok, a felhasználási oldalról a beruházások adták - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Vágólapra másolva!

A KSH közlése szerint a belföldi felhasználás kétharmadát kitevő lakossági fogyasztás növekedése kissé meghaladta a GDP növekedési ütemét, viszont a közösségi fogyasztásnövekedés továbbra is lényegesen lassúbb maradt.

A GDP második negyedévi növekedése megegyezik az előzetesen közölt adattal. Az elemzői várakozások 3,9-4,0 százalék körül mozogtak. A szezonálisan kiigazított adatok szerint a második negyedévben az előző negyedévhez viszonyítva 0,9 százalékkal nőtt a GDP. Az idén az első negyedévben a GDP 4,2 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.