Tartósan gyors marad a magyar növekedés

2004.09.30. 11:46

A magyar gazdaság növekedési üteme 2007-ig évi 4 százalék körül alakul, majd az euró 2010-es bevezetése után 5,2 százalék körül tetőzik - áll az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet hosszú távú előrejelzésében. A kutatók szerint a lakossági fogyasztás 2010-ig átlagosan évente 4 százalékkal bővülhet.

A kutatók arra számítanak, hogy a növekedés szerkezete egészséges lesz, vagyis az export folyamatosan bővül, és az import növekedési üteme tartósan nem haladja meg a kivitelét. Az Ecostat szerint 2005-től folyamatosan bővülni fog a közvetlen tőkebeáramlás, ami 2008-tól 3-3,5 milliárd euró lesz évente.

A prognózis szerint a fogyasztás 2010-ig némileg ciklikusan, átlagosan 4 százalék körüli ütemben nő, majd ezt követően a GDP-vel azonos ütemben bővül.

Tőzsdei rekordokat jósolnak a kutatók

A kutatóintézet szintén csütörtökön megjelent Mikroszkóp című kiadványa szerint jövő februárban az éves infláció 5 százalékos, a lakossági fogyasztás bővülése pedig 5,6 százalékos lesz. A kutatók arra számítanak, hogy márciusban a költségvetési szektorban 4,9, a versenyszférában pedig 7 százalékkal nőnek a fizetések éves szinten.

Az Ecostat szerint a kedvező részvénypiaci hangulat és a szigorúbb fiskális politika nyomán a BUX-index még az idén 12 800 pontig erősödhet.